HTML

Fehér Ház Kommentelők

Ide az Index méltán népszerű Fehér Ház blog-jának az állandó kommentelői írnak bejegyzéseket, akár a fenti blog kapcsán, akár bármely Egyesült Államok politikai életét érintő témakörben. Ha a rendszeres kommentelők közé tartozol, és szeretnél bejegyzéseket írni, írd be a kommentek közé email címedet, és küldöm a jogosultságot.

Friss topikok

Linkblog

A többség az egészségügyi reform ellen?

2009.07.27. 10:01 BF79

Akiraly hangulatkeltő cikkeit már megszokhattuk, most egy újabb:

http://index.hu/kulfold/2009/07/27/megroppantanak_obamat_a_republikanusok

Az azonban már túlzás, hogy a címlapon lévő beharangozóban és a cikk végén a konklúzióban is egy az egyben (jobb esetben) tévedést ír le.

"Mindenesetre népszerűségét már meg is roppantotta, támogatottsága ötven százalék körülire süllyedt a beiktatását követő első pár hónap hatvan százalék fölötti szintjéről, és bár az egészségügy az egyik fő erősségének számított, az amerikaiak többsége már úgy ítéli meg, hogy nem kezeli jól."

http://www.pollster.com/polls/us/jobapproval-presobama-health.php

A felmérések között egyetlenegy sincs, amelyik az ellenzők abszolút többségét mutatná. Még a Fox-é sem, ahol 45% van ellene és 43% mellette. A legnagyobb disapprove arány és különbség a Gallup mérésében van, 50%, ami éppen a lakosság fele. Egyébként érdekesség, hogy ez az egyetlen olyan poll, ahol nincs olyan válaszadó, aki ne tudna dönteni, feltehetően a kérdés másképpen lett feltéve.

Az összes többi friss (értsd: júliusi) közvéleménykutatás hibahatáron belüli támogatáó többséget jelez úgy, hogy egyik oldalon sincs abszolút többség. Ezért sokkal helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy az amerikai társadalom teljesen megosztott Obama egészségügyi elképzeléseivel kapcsolatban.

A trend világos: hónapról hónapra kevesebben támogatják Obama-t, nyilván ezért is siettetné a tervezet elfogadását. Ha ez nem sikerül augusztusban, akkor megjelenhetnek az első 50% feletti elutasító poll-ok. Természetesen ez még nem jelenti a teljes egészségügyi reform vereségét, de több hónapos csúszást, és elkeseredett lövészárok harcot, aprólékos kompromisszum erdőt mindenképpen. A magam részéről ez utóbbi forgatókönyvet tartom a legvalószínűbbnek.

Ez pedig egy külön gyöngyszem:

"Jim DeMint dél-karolinai szenátor nyilatkozata jobban kifejezi a republikánusok hangulatát. "Ha képesek vagyunk ebben megállítani Obamát, az lesz a Waterlooja. Meg fogja törni.""

Lépjünk túl azon, hogy mennyire etikus az egészségügy és a választók valós problémáinak átgondolása helyett azért ellenezni egy reformtervet, mert az ellenfelet szeretnék megtörni. DeMint nem ismer kompromisszumot az biztos, például egyike volt annak a két szenátornak a százból (és 40 republikánusból), aki Hillary Clinton külügyminisztersége ellen szavazott, de valószínűleg a történelmet sem ismeri. Waterloo nem Napoleon megtörése volt, hanem abszolút utolsó és végleges veresége, miután visszatért Elba szigetéről. Ami Napoleon-t megtörte, az a sikertelen oroszországi hadjárat és a lipcsei csata. Obama Waterloo-ja maximum akkor lehetne, ha az egészségügyi reform bukása miatt lemondana/lemondatnák és Hawaii-ra száműznék. Ám az egészségügyi reform még Clinton bukását sem okozta, sőt 7 évvel később az egyetlen olyan elnökként vonult vissza, aki 60% feletti elfogadottsági mutatóval adta át a stafétabotot.

259 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://feherhazkommentelok.blog.hu/api/trackback/id/tr971270532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Link Elek 2009.07.27. 12:51:35

akiraly a vagyait irta le, vagy csak utl sok fox news-t nez:)

Link Elek 2009.07.27. 13:32:18

ez egy jo elemzes, hogy melyik resze az ugynek hogyan all

How to get liberals, moderates to unite
www.politico.com/news/stories/0709/25439.html

MakkosMaria 2009.07.27. 21:04:43

Tulkepp pozitiv meglepetes volt olvasni az idezett akiraly cikket, amennyiben tobb problemat is arnyaltan erzekeltetett. Korbe vette persze az egesz cikket a tole jol megszokott erdes republikanus hagymazzal, kis magyaros cinizmussal fuszerezve. A cikk tartalma szerintem jobban sikerult, mint az ideologiai korites es a cim :-)

Szamomra meglepo (na azert nem meglepo, inkabb cinikusnak tuno) a vitaban, marmint a lenyegi, e.u. reformrol szolo, nem az ujsagcikk korul szolo vitaban, hogy az egyik logikus lepes sosem kerul komolyan eloterbe: megadoztatni a letezo e.u. biztositasi hozzajarulast, amit a cegek fizetnek az alkalmazottak reszere (a biztosito tarsasagnak, nem kozvetlenul az alkalmazottaknak). Persze, ez mindenkit (engem is), akinek jelenleg van biztositasa, anyagilag (negativan) erintene. Viszont 'fair' lenne, mindenkinek. De mivel a jelenlegi biztositottak tobben vannak, mint a nem biztositottak, politikailag nem rughat labdaba a javaslat. Sikerult is a balos Demeknek ezt a megoldast 'radikalis jobbos' otletkent beallitani. Pedig az alapja egyszeru: ne a fizetes, hanem a teljes jovedelem adozzon. Van egy nagy adag kognitiv disszonancia is a balosoknal emiatt: a tokejovedelem adoja: 'jo', a munkaado 'fringe benefit'-kent hozzaadott e.u. biztositas mint jovedelem adoja: 'rossz'. Erdekes, hogy ez volt anno McCain javaslataban, plusz az egyik Obama gazd. tanacsado (most nem ugrik be a neve) is tobbszor ervelt mellette, mielott elszegodott volna a Dem. kampanyhoz. Ugy tunik, politikailag halott javaslat.

Link Elek 2009.07.28. 05:20:08

maria
felmerult, sot jelenleg eleg szeles a tamogatottsaga
"gold plate cadillac tax" gunyneven fut.
csak azokat adoztatnak, ahol a cegek az "atlagtol" jelentosen magasabb arat fizetnek eu biztositasra.
van olyan ahol a managerek evi 40e$-os e bizt. befizetesuk van.
az egyik elonye ennek az lenne, hogy kicsit visszafogna a biztositasi arak novekedeset.

--
ami szamomra erthetetlen, hogy miert nem probaljak meg szabaltozassal kioptimalizalni, hogy jelentosen csokkenjen az adminisztrativ koltsegek aranya. most valami 31%, ha jol emlexem.

--

U.S. Health Care Debate: The Demographics of Health and Wealth
blog.nielsen.com/nielsenwire/consumer/us-health-care-debate-the-demographics-of-health-and-wealth/

MakkosMaria 2009.07.29. 07:50:14

"felmerult, sot jelenleg eleg szeles a tamogatottsaga
"gold plate cadillac tax" gunyneven fut."

Valoban, miutan irtam rogon 3 NYT cikket is talaltam rola:
www.nytimes.com/2009/07/29/business/economy/29leonhardt.html?hp

www.nytimes.com/2009/07/28/us/politics/28baucus.html

www.nytimes.com/2009/07/12/opinion/12gruber.html

Erdekes lesz majd latni a Senate Finance Committee javaslatat. Ugy tunik akkor kezdodik majd az igazi csihi-puhi.

BF79 2009.07.29. 09:07:45

Ez egy jó, közgáz irányultságú intro az egészségügyhöz:

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=2&k=3&i=118977

Ez pedig OFF, de sokat elmond a GOP szavazóiról, hogy 67%-uk még mindig kedveli Palin-t, és a harmadik helyen van a potenciális jelöltek listáján. Ahol egyébként kevés az új arc továbbra is, az 1.,2.,4. helyen előválasztásokon elvérzők (Romney-t és Giuliani-t tisztelem is), Sanfordnak annyi, Pawlenty-t emlegették tavaly alelnök jelöltnek kapott is észveszejtő 1%-ot most, Jindal a felívelő csillag szédítő 3%-ot. Bár a poll komolyságát megkérdőjelezik a második kérdésre adott válaszok.

thepage.time.com/details-from-july-fox-news-poll/

Link Elek 2009.07.29. 11:35:13

bf
a GOP-ban nagy hagyomanya van a 'next guy in line' tipusu jeloltvalasztasnak. mccain is igy lett jelolt.
ha most is ez a stilus, akkor romney, esetleg palin lesz a 2012-es rep. jelolt.
fogadunk?
:)

(huck eselytelen, mert meg a gop-on belul is nagyon korlatozott a tamogatottsaga. az 538 kielemezzte regebben)

MakkosMaria 2009.07.29. 19:13:36

"Ez egy jó, közgáz irányultságú intro az egészségügyhöz:" en ezt javasolnam inkabb, foleg ami a 'balos', igy leginkabb Obamahoz kozelallo allaspontot (vagyis itt Krugman velemenyet) illeti:
"Reform, if it happens, will rest on four main pillars: regulation, mandates, subsidies and competition."
www.nytimes.com/2009/07/27/opinion/27krugman.html?_r=1&partner=rssnyt&emc=rss
Nehany 'frissites' maris kell:
- Obama mutat annyi rugalmassagot, hogy a vegso 'termeket' nem hatarozza meg, azt a kompromisszumkotokre bizza nagy reszben.
- a 'public option' eleg nagy veszelyben van a Senate Finanacial Committee-ben; sokan tamadjak, szerintem jogosan, ld pl Mankiw:
www.nytimes.com/2009/06/28/business/economy/28view.html
Ervelesenek a lenyege a 4-5-6. paragrafusban van.
- a 'subsidies' forrasanak keresese most folyik; ki tudja, mi lesz a vegeredemeny... (pl. az eu-hozzajarulasok adoztatasa, ld. fentebbi bejegyzesem.)

Na menjunk dolgozni :-)

Link Elek 2009.07.30. 10:54:13

videocafe.crooksandliars.com/heather/real-time-new-rules-june-19-2009
Maher: This is because we don't have a left and a right party in this country any more. We have a center right party, and a crazy party. And over the last thirty odd years, Democrats have moved to the right, and the right has moved into a mental hospital.

BF79 2009.07.30. 14:00:30

"a GOP-ban nagy hagyomanya van a 'next guy in line' tipusu jeloltvalasztasnak. mccain is igy lett jelolt."

Van benne valami, nekem inkább az a benyomásom, hogy mindig van néhány megbecsült régi arc a talonban, akit ha kell előhúznak, jellemzően olyan esetekben, amikor amúgy is kevés esélye van. Ők általában háborús hősök szoktak lenni, Goldwater, Dole és persze McCain is ilyen.

"ha most is ez a stilus, akkor romney, esetleg palin lesz a 2012-es rep. jelolt.
fogadunk?"

Romney-ra nem mernék fogadni, tényleg nagy esélyes, Palin-re igen. Vmikor írtam is, hogy Palin eljuthat a primary-k első szakaszáig, de Szuper Kedd(?) előtt McCain nem mellé fog állni. Most, hogy lemondott, valószínűleg a háttérben lehetett vmi, ezért még annak az esélye is csökkent, hogy indul egyáltalán. Amúgy is túlságosan karanténba zárná magát vele a GOP.

"na sebaj, viszont felvettek!"

Gratula!

"Obama mutat annyi rugalmassagot, hogy a vegso 'termeket' nem hatarozza meg, azt a kompromisszumkotokre bizza nagy reszben."

Igen, a Clintonok nagy hibája volt 93-ban, hogy még a kongresszus elől is zárt ajtók mögött rakták össze a tervezetet és utána le akarták velük nyeletni.

Maher ha már említettük, pedig egy kicsit messzire ment:

comment.blog.hu/2009/07/30/az_amerikaiak_idiotak

Nevetséges ez a magyarázkodás, hogy Palin jelölt lehetett, ezért majdnem egész Amerika hülye, de a hülyék azért egy okos fickót választanak, de azért attól még hülyék, és különben is a neki email-ezők is hülyék, akik viszont nézik azok meg nem. Kifacsart, öntelt egy "logika".

BF79 2009.07.30. 14:02:00

"akit ha kell előhúznak"

Persze ez ritkán tudatos folyamat. Az előválasztások során kisebb a relatív érdeklődés, inkább a hűségesebb szavazók mennek el, ők pedig ilyen szituációkban régi megbízható embert szeretnének látni, mint jelölt.

Link Elek 2009.07.31. 17:51:17

Research 2000 for Daily Kos. 7/27-30. All adults. MoE 2% (No trend lines)

Do you believe that Barack Obama was born in the United States of America or not?

Yes 77
No 11
Not sure 12

So 11 percent of Americans are Obama-hating conspiracy theorists. How do they break down?

Yes No Not sure
Dem 93 4 3
Rep 42 28 30
Ind 83 8 9

Northeast 93 4 3
South 47 23 30
Midwest 90 6 4
West 87 7 6

Once again, Republicans find themselves outside the American mainstream. And reality.

www.dailykos.com/storyonly/2009/7/31/760087/-Birthers-are-mostly-Republican-and-Southern

a rep. part egyre jobban szorul be a "sotet del"-be.
Billo,rush,dobbs,beck rendkivul kemeny munkajanak kovetekzteben :)

MakkosMaria 2009.07.31. 18:37:22

"Maher ha már említettük, pedig egy kicsit messzire ment:"
bizony-bizony, ez igy igaz. De Maher-t sem a kiegyensulyozott, tenyeken alapulo, megfontolt velemenyeert szeretjuk - evvel egy gumiszobaban van van Michael Moore-ral, Al Franken-nel (aki most mar komoly is kell hogy legyen a viccei mellett), Oliver Stone-nal, Glenn Beck-kel es Rush Limbaugh-val :-)))

MakkosMaria 2009.07.31. 18:41:45

Tax Burden of Top 1% Now Exceeds That of Bottom 95%
www.taxfoundation.org/blog/show/24944.html
"Newly released data from the IRS clearly debunks the conventional Beltway rhetoric that the "rich" are not paying their fair share of taxes.
Indeed, the IRS data shows that in 2007—the most recent data available—the top 1 percent of taxpayers paid 40.4 percent of the total income taxes collected by the federal government. This is the highest percentage in modern history."

"... the U.S.—not France or Sweden—has the most progressive income tax system among OECD nations. We rely more heavily on the top 10 percent of taxpayers than does any nation and our poor people have the lowest tax burden of those in any nation."

Link Elek 2009.08.01. 14:35:22

nagyon off, de ez krva jo:)
A New Approach to Fusion

A startup snags funding to start early work on a low-budget test reactor.
www.technologyreview.com/business/23102/

Link Elek 2009.08.02. 04:50:48

ez kezd egyaltalan nem vicces lenni

www.dailykos.com/storyonly/2009/7/31/760435/-Polling-Science

QUESTION: Do you believe that America and Africa were once part of the same continent?
YES NO NOT SURE
ALL 42% 26% 32%
DEM 51% 16% 33%
REP 24% 47% 29%
IND 44% 23% 33%
OTH/REF 42% 25% 33%
NON VOTERS 46% 22% 32%

Results by region
YES NO NOT SURE
NORTHEAST 50% 18% 32%
SOUTH 32% 37% 31%
MIDWEST 46% 22% 32%
WEST 43% 24% 33%

Link Elek 2009.08.03. 16:03:43

Obama’s outreach — his recognition of the Islamic Republic and pledge of “mutual respect” —
had affected the campaign, unsettling hard-liners.
“Radicalism creates radicalism,” Leylaz said.
He was referring to the way President Bush’s talk of Iran as evil opened the way for
Ahmadinejad to build a global brand of sorts through lambasting U.S. arrogance.

By contrast, a black American president of partly Muslim descent reaching out to the Islamic world
— and demonstrating, by his very election, the possibility of change —
had placed the Iranian regime on the defensive. One conservative Iranian official put it this way to
Karim Sadjadpour, an Iran expert at the Carnegie Endowment for International Peace:
“If Iran can’t make nice with a U.S. president named Barack Hussein Obama who’s preaching mutual respect and
sending us greetings, it’s pretty clear the problem lies in Tehran, not Washington.”
www.nytimes.com/2009/08/02/magazine/02Iran-t.html?pagewanted=print

Link Elek 2009.08.03. 17:47:23

marianak szeretettel :)

Political Party Affiliation: 30 States Blue, 4 Red in '09 So Far
www.gallup.com/poll/122003/Political-Party-Affiliation-States-Blue-Red-Far.aspx?version=print

BF79 2009.08.04. 12:18:24

Ebből azért SD, OK, GA, TN, KY WV meglep.

clownfish 2009.08.04. 14:49:57

Marianak szeretettel Utah még mindig veres.
Demokrata előretörés Délen? kurvajó :D
meg is nézem, az elmúlt két héten nőtt-e a presidential approval index vagy csak a Demokratákat imádják így... :P

clownfish 2009.08.04. 14:51:04

picit javul, de inkább stagnál. 56%/38%

clownfish 2009.08.04. 19:57:26

Sex: a little XD
azt mondd már meg, hogy a szept. 4-ének van-e jelentősége (csak mert még nem tartunk ott a naptárban)...

BF79 2009.08.04. 22:25:37

kitekinto.hu/amerika/2009/08/04/egyre_jobban_szeretjuk_az_usa-t/

Izrael kivételével mindenhol javult Amerika megítélése.

clownfish 2009.08.04. 23:38:40

izrael kivételével mindenhol romlott izrael megítélése. :D

néztem a cnn-en a jeruzsálemi kilakoltatásokat, azt hittem viccelnek, de nem!

sesq 2009.08.05. 02:41:00

jonapot;)

Blackwater Founder Implicated in Murder

A former Blackwater employee and an ex-US Marine who has worked as a security operative for the company have made a series of explosive allegations in sworn statements filed on August 3 in federal court in Virginia. The two men claim that the company's owner, Erik Prince, may have murdered or facilitated the murder of individuals who were cooperating with federal authorities investigating the company.

In their testimony, both men also allege that Blackwater was smuggling weapons into Iraq. One of the men alleges that Prince turned a profit by transporting "illegal" or "unlawful" weapons into the country on Prince's private planes.

Among those leveled by Doe #2 is that Prince "views himself as a Christian crusader tasked with eliminating Muslims and the Islamic faith from the globe":

To that end, Mr. Prince intentionally deployed to Iraq certain men who shared his vision of Christian supremacy, knowing and wanting these men to take every available opportunity to murder Iraqis. Many of these men used call signs based on the Knights of the Templar, the warriors who fought the Crusades.

Mr. Prince operated his companies in a manner that encouraged and rewarded the destruction of Iraqi life. For example, Mr. Prince's executives would openly speak about going over to Iraq to "lay Hajiis out on cardboard." Going to Iraq to shoot and kill Iraqis was viewed as a sport or game."

www.thenation.com/doc/20090817/scahill

BF79 2009.08.05. 14:53:24

Mennyit kaphatott ÉK a két túszért?

BF79 2009.08.05. 14:53:34

Mennyit kaphatott ÉK a két túszért?

clownfish 2009.08.05. 15:29:48

nem tudom, feltűnően könnyen ment ez a túszszabadítás. most másznak ki a gépből a cnn-en...

Link Elek 2009.08.05. 16:43:27

nem hiszem, hogy penzrol volt szo.
pletyka szinten irtak, hogy honapok ota meguzente EK, hogy bill clintonnak kiadjak a kep ujsagirot.
amit nyert ezzel kim, hogy lettek fotok rola meg clintonrol. allitolag clinton nagyon nepszeru EK-ben.
most kimnek fontos a nep tamogatasa mert at akarja passzolni a hatalmat a fianak.
EK belso politikai viszonyai ugyan olyan bonyolultak, mint Mo-e volt a rendszervaltas elott. egy-egy felso szintu utodlas nem sima ugy. kim is csak 3-4 ev alatt volt kepes "megkoronaztatni" magat.

BF79 2009.08.05. 21:57:49

Elek, nagyon tisztellek, de ez most nagyon nem talált.

"amit nyert ezzel kim, hogy lettek fotok rola meg clintonrol. allitolag clinton nagyon nepszeru EK-ben."

Hidd el, hogy nincs olyan érdemi amerikai politikus aki bármilyen szinten népszerű lenne ÉK-ban. Amerika A Főellenség, még Dél-Koreánál is jobban. Gyakorlatilag minden bajukért őket hibáztatják. Emellett ÉK-ban a külpoltikai hírek, ahogy mi ismerjük, teljesen ismeretlen fogalom. Állítólag hetente félórában van egy külön összefoglaló, de ezt sem tartom valószínűnek (szerintem kitalálod hogy miért merem ezt kijelenteni). Egy átlag ÉK állampolgárnak egész egyszerűen nincs elegendő (még manipulált sem) információja arról, hogy akár titokban népszerűnek tartson egy több mint 8 éve leköszönt amerikai elnököt, de szinte bárkit külföldről. Azt valószínűleg tudja, hogy ki az az Obama vagy Clinton, de ezenkívül kevés érdemi információval rendelkezik.

"EK belso politikai viszonyai ugyan olyan bonyolultak, mint Mo-e volt a rendszervaltas elott. egy-egy felso szintu utodlas nem sima ugy. kim is csak 3-4 ev alatt volt kepes "megkoronaztatni" magat."

Valóban nem sima ügy, mint bármely diktatúrában, de Kim Jong-il sem 3-4 év alatt lett "Kedves Vezér", hanem még bőven az apja idejében, a hetvenes években és a nyolcvanas évek elején alapozták meg a személyi kultuszát. Az ugyan igaz, hogy hivatalosan 97 óta (apja halála után 3évvel) tekintik első embernek, de már 96-ban megnyitotta az apja mellett a saját "Ajándékok Házát", és az van akkora, hogy előtte legalább egy évvel kezdték el építeni, de ismerve az építőipar ottani teljesítményét ez sokkal több is lehet.

A Bill Clinton látogatásnak nincs számottevő ráhatása a belső népszerűségre, sem pozitív, sem negatív irányban. Azt viszont el tudom képzelni, hogy nem pénzért történt a csere (bár a Japánban elraboltak és a USS Pueblo legénysége esetén is nagy valószínűséggel ez történt), hanem más előnyért cserébe. Az is lehet, hogy a blokád csökkentését kérik, tekintettel arra, hogy bár tömeges éhínség valószínűleg nincs, de az élelmezési helyzet nem túl rózsás továbbra sem, konkrétan csak sovány emberek vannak mindenhol és a legszánalmasabb területeken is próbálnak kézi erővel termeszteni.

BF79 2009.08.05. 22:01:34

"feltűnően könnyen ment ez a túszszabadítás"

Amióta odautazott, azóta igen, előtte pár hónapig a családtagok és az őket segítő szervezetek összetörték magukat. Mostanra ért be felső szinten az ügy, ha ennyire egyszerű lenne, hogy Bill-t odaküldik, már rég befejeződött volna az ügy.

BF79 2009.08.05. 22:07:30

"Obama approval better than figures shown:"

Az approval rating és a strong leader, shares my values stb. is lejjebb fog menni. Ez teljesen természetes, nem volt elnök JFK óta, akinél ne esett volna be 50 alá az approval, pláne a mostani nehéz gazdasági helyzetben. Ha elég erőskezű és következetes, akkor van esélye a trendet megfordítani 1-2 év múlva ahogy a színész meg a szaxofonos tette.

clownfish 2009.08.07. 23:39:37

sotomayort megszavazta a szenátus is!

Link Elek 2009.08.08. 05:48:38

New Rule: Smart President ≠ Smart Country
www.huffingtonpost.com/bill-maher/new-rule-smart-president_b_253996.html
A few weeks ago I was asked by Wolf Blitzer if I thought Sarah Palin could get elected president, and I said I hope not, but I wouldn't put anything past this stupid country.
...
Worst of all, Bill O'Reilly refuted my contention that this is a stupid country by calling me a pinhead, which A) proves my point, and B) is really funny coming from a doody-face like him.
...
I'm the bad guy for saying it's a stupid country, yet polls show that a majority of Americans cannot name a single branch of government, or explain what the Bill of Rights is. 24% could not name the country America fought in the Revolutionary War. More than two-thirds of Americans don't know what's in Roe v. Wade. Two-thirds don't know what the Food and Drug Administration does. Some of this stuff you should be able to pick up simply by being alive. You know, like the way the Slumdog kid knew about cricket.

Not here. Nearly half of Americans don't know that states have two senators and more than half can't name their congressman. And among Republican governors, only 30% got their wife's name right on the first try.

Sarah Palin says she would never apologize for America. Even though a Gallup poll says 18% of Americans think the sun revolves around the earth. No, they're not stupid. They're interplanetary mavericks. A third of Republicans believe Obama is not a citizen, and a third of Democrats believe that George Bush had prior knowledge of the 9/11 attacks, which is an absurd sentence because it contains the words "Bush" and "knowledge."
...
did you know only about half of Americans are aware that Judaism is an older religion than Christianity? That's right, half of America looks at books called the Old Testament and the New Testament and cannot figure out which one came first.
www.huffingtonpost.com/bill-maher/new-rule-smart-president_b_253996.html

BF79 2009.08.08. 11:02:05

A Sotomayor ügy kapcsán is egyértelmű, hogy bipartisan hozzállás halott ügy, Obama-nak maximum arra lehet elég (bár a poll-ok egyre kevésbé mutatják ezt), hogy ő maga érvelhessen azzal, hogy megpróbálja, hiába a rekord számú republikánus tag a kabinetben. Februárban még sokkal finomabb volt a GOP taktikája, most hogy az üzleti mutatók javulnak, de a lakosság csak lassan érzi meg, sőt a munkanélküliség még romlik, a repek vérszemet kaptak, és ott tesznek be ahol tudnak, és amennyit tudnak, lásd Sotomayor vagy az egészségügy. Sőt, nem is titkolják, hogy ez a céljuk, lásd DeMint vérostoba Waterloo-s kijelentése.

clownfish 2009.08.08. 11:46:40

LOL maher és az ő jól megszokott szarkazmusa. nice. :D

Link Elek 2009.08.10. 14:25:38

GALLUP.COM --TOP 10 STATES, Obama Job Approval, January-June 2009 Gallup Poll Daily tracking: D.C. (92 percent), Hawaii, Vermont, Maryland, Massachusetts, Connecticut, New York, Illinois, Rhode Island, New Jersey (69 percent ).

BOTTOM 10 STATES, Obama Job Approval: Wyoming (46 percent), Alaska, Idaho, Utah (50 percent), West Virginia, Montana, Oklahoma, Colorado, Kansas, Louisiana (55 percent).
www.gallup.com/poll/122165/Obama-Approval-Highest-D.C.-Hawaii-Vermont.aspx?version=print

clownfish 2009.08.10. 14:59:56

wáo. meglepően erősek a demokraták! (pl arkansas solid dem :O )
vannak viszont érdekes adatok! wyomingot megértem, nem is merem elképzelni, mit csinálhat ott most cheney ha egyáltalán jár arra...
viszont colorado és wv elég gyenge.

BF79 2009.08.12. 10:19:49

Elek, kösz nagyon az approval tracker linket!

clown, Cheney nem WY-ban él?!?

Nyomják a Health Care-t továbbra is kifelé:

www.whitehouse.gov/realitycheck

Ez pedig vicces:

failblog.org/2009/08/10/election-fail-2/

clownfish 2009.08.12. 11:16:16

többnyire a texasi ranchán éldegél nyilván nyomorúságos körülmények között...

Link Elek 2009.08.13. 14:54:52

G.E. publicly responded to accusations made on O'Reilly's show for the first time on Wednesday. The parent company of NBC and MSNBC called a Fox News report about the company "supplying terrorists with material used in bombs 'irresponsible and maliciously false.'" "We usually do not respond to the misleading and inaccurate claims made on this program because very few people take them seriously, but tonight's report took this smear campaign to a new low," G.E. spokesperson Gary Sheffer said.
www.politico.com/blogs/michaelcalderone/0809/Olbermann_OReilly_should_be_fired.html

Link Elek 2009.08.13. 14:57:20

NOAA: Global Ocean Surface Temperature Warmest on Record for June
www.noaanews.noaa.gov/stories2009/20090717_juneglobalstats.html

ez meg egy jo terkep:
www.wunderground.com/tropical/

MakkosMaria 2009.08.14. 01:49:55

OK, elvesztettunk egy jo kormanyzot,
www.newmajority.com/did-the-gop-force-huntsman-to-china
jon helyette valami amit tobben a 'sotetseg kezdetekent' aposztrofaltak:

"I felt like government was a lot to blame," Herbert recalled. "That's what really prompted me to run for office. It was more out of anger and frustration and self-defense in the real estate business."

ebbol a propaganda-ujsagbol :-) jott:
www.mormontimes.com/people_news/newsmakers/?id=9978

BF79 2009.08.14. 08:46:39

OFF, de nagyon vicces, és jó pár vágás ismerős lehet tavalyról:

www.youtube.com/watch?v=dClpox7qinI

Link Elek 2009.08.14. 10:06:00

maria:
a republikanusok abban hisznek, hogy a kormanyzat nem mukodik. ha valahogy megis hatalomra kerulnek ezt be is bizonyitjak. :)

clownfish 2009.08.14. 10:38:08

Maria, ezt muszáj belinkelnem, bocsi a folyamatos offolásért :P

www.southparkstudios.com/clips/104253

www.southparkstudios.com/clips/104256

www.southparkstudios.com/clips/104257

That sounds kinda... DUM(B)DUMDUMDUMDUM :D

Link Elek 2009.08.14. 15:27:39

lol

KNOLLER NUGGET, from Mark Knoller of CBS News: Yesterday was only the eighth time in 206 days that President Obama was not seen or heard in person by the White House press corps.
www.politico.com/playbook/0809/playbook770.html

kicsit nagyuzem :)

MakkosMaria 2009.08.15. 22:44:27

@clownfish: nem linkelted be az epizod utolso mondatat, mikor Cartman megjegyzi: 'that guy is cool!' :-)

Link Elek 2009.08.16. 08:50:22

In America, Crazy Is a Preexisting Condition
Birthers, Town Hall Hecklers and the Return of Right-Wing Rage

www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2009/08/14/AR2009081401495_pf.html

In New Hampshire, outside a building where Obama spoke, cameras trained on the pistol strapped to the leg of libertarian William Kostric. He then explained on CNN why the "tree of liberty must be refreshed from time to time by the blood of tyrants and patriots."
...
In the early 1950s, Republicans referred to the presidencies of Franklin Roosevelt and Harry Truman as "20 years of treason" and accused the men who led the fight against fascism of deliberately surrendering the free world to communism. Mainline Protestants published a new translation of the Bible in the 1950s that properly rendered the Greek as connoting a more ambiguous theological status for the Virgin Mary; right-wingers attributed that to, yes, the hand of Soviet agents. And Vice President Richard Nixon claimed that the new Republicans arriving in the White House "found in the files a blueprint for socializing America."
...
The tree of crazy is an ever-present aspect of America's flora. Only now, it's being watered by misguided he-said-she-said reporting and taking over the forest. Latest word is that the enlightened and mild provision in the draft legislation to help elderly people who want living wills -- the one hysterics turned into the "death panel" canard -- is losing favor, according to the Wall Street Journal, because of "complaints over the provision."

Good thing our leaders weren't so cowardly in 1964, or we would never have passed a civil rights bill -- because of complaints over the provisions in it that would enslave whites.

clownfish 2009.08.16. 14:53:06

@MakkosMaria: ezt mondta már Hitlerre meg Rob Reinerre is. :D

MakkosMaria 2009.08.17. 18:35:07

Visszaterve a Public Option vitajara,
Thaler (UChicago; ok, ok, tudom, hogy sokak szerint ok most csendesen meghuzhatnak magukat :-) ) ujra leirta (www.nytimes.com/2009/08/16/business/economy/16view.html), amit tavasz ota en is nagyjabol igy latok:
"ALL of this leads me to conclude that if we impose sensible rules on the public option, it will neither save nor destroy the health care system because it will simply not get much market share. And if we do not impose those rules, the public option will hurt rather than help."
Ennek ellenkezojerol eddig meg Krugman ervelesei (link a 7/29 commentemben) sem gyoztek meg.

MakkosMaria 2009.08.17. 18:57:40

Funny how it happens...
Amint az elozo bejegyzes utan bekukkantok a NYTimes-ra:
Krugman szinte kapitulal (krugman.blogs.nytimes.com/2009/08/17/the-public-option-as-a-signal/):
"Look, it is possible to have universal care without a public option; Switzerland does."
Aztan ugyancsak o megint megismetli a sokszor latott logikai bukfencet a versenyrol es allami program-igazgatas olcsobbsagarol: (www.nytimes.com/2009/08/17/opinion/17krugman.html):
"True “socialized medicine” would undoubtedly cost less, and a straightforward extension of Medicare-type coverage to all Americans would probably be cheaper than a Swiss-style system. That’s why I and others believe that a true public option competing with private insurers is extremely important: otherwise, rising costs could all too easily undermine the whole effort."
(Amugy a gondolkodasanak szinte az osszes tobbi elemevel teljesen egyet tudok erteni.)

Mi is tortenhet ezutan (www.nytimes.com/2009/08/18/health/policy/18talkshows.html?hp): "The White House, facing increasing skepticism over President Obama’s call for a public insurance plan to compete with the private sector, signaled Sunday that it was willing to compromise and would consider a proposal for a nonprofit health cooperative being developed in the Senate."

Es ami a vegen a legtobbet szamithat a torveny vegso formajahoz:
"For Mr. Obama, giving up on the public plan would have risks and rewards. The reward is that he could punch a hole in Republican arguments that he wants a “government takeover” of health care and possibly win some Republican votes. The risk is that he could alienate liberal Democrats, whose support he will also need to pass a bill."

Link Elek 2009.08.18. 18:40:37

a dalykos elkezdett abszurd kerdesekel kerdezni a poll-jaiban.
"dobbenet" modon a deli republikanusok teljesen mashogy valszolnak, mint a normalis emberek :)
www.dailykos.com/storyonly/2009/8/17/768438/-Republicans-More-Likely-To-Believe-Obama-Creating-Death-Panels

Link Elek 2009.08.18. 19:49:05

Americans Want 'Freedom to Pay Too Much for Inferior Health Care'
www.spiegel.de/international/world/0,1518,643501,00.html

sesq 2009.08.18. 20:45:03

Why the Public Option S**t Storm is Great News

Around the conference table at TNR, we've been saying for weeks that what Obama really needed was a group of equally vocal, equally zealous critics on the left, pulling the debate's center of gravity in the other direction. And, wouldn't you know, that's exactly what's happened over the last 48 hours. We've now got a pole on the left to match the intensity of the pole on the right... From a sheer tactical perspective, I think the White House and the Democratic leadership in Congress have dramatically improved their position.

blogs.tnr.com/tnr/blogs/the_stash/archive/2009/08/18/why-the-public-option-s-t-storm-is-great-news.aspx

Link Elek 2009.08.19. 14:39:42

Public Policy Polling has released a preview of a new poll showing that 43% of Colorado Republicans think President Obama was not born in this country and an additional 24% were unsure.
www.pollster.com/blogs/birther_myth_strong_among_colo.php
Those numbers are comparable to the numbers that PPP found in Virginia (41% no, 27% not sure) and North Carolina (47% no, 29% not sure)

Link Elek 2009.08.19. 14:45:46

--Obama would win with 56% of the vote, compared to Palin's 33% and 11% undecided.

--Obama would pull in 92% of Democrats and Palin would get 73% of Republicans.

--Independents would go 49% to 34% for Obama

--Men went for Obama 54% to 36% and women by a wider margin: 58% to 30%.

--Whites favored Obama 50% to 40%, African-Americans by 99% to 1%, and Latinos 62% to 27%.

--The only region where Palin held Obama under 50% was the South -- where Obama had 49% to 38% margin.
maristpoll.marist.edu/818-2012-prospects-palin-a-force-in-gop-but-not-within-general-electorate/

MakkosMaria 2009.08.19. 18:27:00

@Link Elek: "43% of Colorado Republicans.." "numbers are comparable to the numbers that PPP found in Virginia...": CO melyrol jovo konzervativizmusa gyakran es sokakat meglep. Erdemes nem elfelejteni, hogy CO hagyomanyosan Idaho-hoz, Nevadahoz, AZ-hoz es kicsit UT-hoz hasonlitott, amik mind az 'individualista pioneer/cowboy' konzervativ jegyeit hordozzak magukon. CO-ban a 'kekulest' egyreszt a Front Range liberalis/kornyzetvedo/hippi gocpontjai masreszt a betelepulo granola vagy jomodu hegy-imadok plusz a hispanok okoztak. S bar a trend vszleg folytatodik, sokaig megmarad a pioneer-mentalitas (es a foldgaz-termelok befolyasos kozervativizmusa) is.

BF79 2009.08.19. 21:09:55

Mária, CO-t én egy gyorsan fejlődő, sok fiatal által új otthonnak választott, városiasodó államnak képzelem, de még sosem voltam. Ezért gondolnám egyre inkább Demnek, és az általad említett csoport visszaszorulására számítok. Viszont sok egykori Reagan Demokrata és munkáját elvesztett kékgalléros pl. MI-ben az ellenkező irányba mehet. Ha a GOP-nak van esze, nemcsak a Demek irányába rendeződhet át a térkép, és nem zárkóznak be délre.

Elek, kösz az NK linket.

Az Obama - Palin poll megdöbbentő. Ha Romney, Giuliani, vagy akár Huckabee lenne, azt mondanám, hogy érthető. Viszont az, hogy a lakosság harmada, sőt a függetlenek harmada képes lenne Palin-re szavazni, az kétségbeejtő.

Link Elek 2009.08.20. 06:22:49

nagysagrendileg a repek 2/3-a gyebngeelmeju, vagy alternativ valosagban el.


www.msnbc.msn.com/id/22425001/vp/32469231#32469231

MakkosMaria 2009.08.20. 19:30:35

Ami nekem (mint orok szkeptikusnak) kiugrott L. Elek linkjebol, ket allitas: "He (i.e. BO) is a Micheal Jordan on a very bad team" (around the 7th minute)
Kollegak, egyetertetek Maher-ral? Eddig csupa jot es a profizmust megtestesito embert lattatok az elnok korul...
"Bush could get his puppies in a line, why Obama can't?" (around 9th minute) Akkor most Rahmbo jol vegzi a dolgat vagy nem eleg hatekony?
OK, nyilvan csak egy, de a eleddig a legnagyobb fontossagu ugyrol van szo, masreszrol uborkaszezon van. Node megis... Hatekonyabb lesz-e az osz?

MakkosMaria 2009.08.20. 19:38:37

BF: "CO-t én egy gyorsan fejlődő, sok fiatal által új otthonnak választott, városiasodó államnak képzelem" A Front Range az egy hosszu, talan 200 merfoldes telepules mostanra, Colorado Springs-tol Fort Collins-ig. De meg Denver sem egy London vagy Parizs, plane a tobbi 170 merfold.
Engem is rendszeresen helyrebillent a valosag, miszerint szuburbia nem egyenlo liberalis varosiasodassal. Szuburbia meglepoen konzervativ (es gyakran politikailag tudatlan/szofisztikalatlan) tud lenni.
Plusz a szuburbiaba nem csak liberalis Californiai menekultek koltoznek, lehet, hogy tobb ott a Coloradoi kisvarosokat elhagyok szama, akik alapvetoen konzervativ gyokeruek.
Biztos van errol valahol szociologiai/mittomen milyen felmeres valahol :-)

Link Elek 2009.08.20. 20:39:30

CO ugyben:
amerika 20% falusi/kisvarosi (foelg rep. szavazo), 30% nagyvarosi (foleg dem) a maradek a szuburbia, ami utcankent/kornyekenkent (neighbourhood) valtozoan vagy dem vagy rep. ha az ember sokat koltozik, akkor a kulonbozo vilaglatasu emberek konnyen szeparalodnak. marpedig az amerikaiak sokat koltoznek europahoz kepest.
CO-ban boulder kornyeke lett nagyon dem. az egyetemet, meg az NREL rengeteg hitech ceget vonzott, azok meg a munkaerot. DC kornyeke is hasonlo okok miatt kekul.
volt time cikk ami reszletesen elemezte. kb. 1.5 eve, de most nem talalom. ott irtak, hogy volt egy falusias resze CO-nak, 30-40 eve, ami 100%-ban feher, es 80%-ban rep. most bekoltoztek uj emberek, vagy 100 kulonfele nyelvet beszelenk, es van pl: orosz nyelvu napilap is. most mar vagy 60% demekre szavazott a kornyek.

mas:
ilyennek kene lenni a kormanyzatnak mindenhol. igazi szolgaltato allam.
Seoul: The World's Most Wired Megacity Gets More So
www.time.com/time/printout/0,8816,1916302,00.html

Link Elek 2009.08.20. 20:47:11

barney frank-hoz mit szoltok?
www.huffingtonpost.com/2009/08/20/jon-sterwart-gives-props_n_263878.html

politico playback-et erdemes naponta megnezni. 2.5 percben nagyon jol osszefoglalja az elozo esti kidumalos show-kat.
www.politico.com/largevideobox.html?id=34762833001

clownfish 2009.08.21. 19:47:50

index.hu/belfold/2009/08/21/nem_ajanljak_a_szlovakok_solyomnak_hogy_revkomaromba_utazzon/

nem kifejezetten csípem sólyom lacit, de ezt érdemes elolvasni, nyilván a diplomácia azon kevés dolgok egyike, amibe mi halandók nagyon kis részben látunk bele, de ez engem dühít!

MakkosMaria 2009.08.23. 03:07:43

"The nation would be forced to borrow more than $9 trillion over the next decade..." - www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2009/08/21/AR2009082103629.html
Hasonlitaskepp, jelenleg a USA osszes tartozasa 7.4 trillion. (10^12, hogy ne vitazzunk billiard-milliard-trillo transz-atlanti szemantikai kulonbsegein)
Ahogy errefele mongyak, it scares the bejesus out of me. Mar W alatt is aggodtam, most BO alatt sem nyugodtam meg.

Link Elek 2009.08.23. 16:20:18

nem te vagy az egyetlen :)
warren buffet a NyT-ban aggodik.
egyebkent szerintem nem 7.4, hanem 12 a mostani adossag. W kezdte nagysagrendileg annyival.

amit szeretnek megerteni, es egy jo makrokozgazdasz kellene hozza, hogy ha elinflalassal oldja meg amerika a "public debt" problemat, akkor azon ki bukik nagyobbat? az amerikai adofizetok, vagy a kinai/koreai/orosz/... allamok, amik osszesen ~6*10^12$ valutatartalekuk van.

mivel egyetlen komoly "belso" ember, sem a WallStreet nem aggodik, egyre inkabb hajlamos vagyok azt hinni, hogy az amerikai szovetsegi allam trilliokat nyer azon, hogy az o adossaga a legbiztonsagosabb AAA adossag

BF79 2009.08.24. 15:49:52

OFF, Sólyom Lászlót szerintem ember nincs a földön, aki Lacinak hívná :) valószínűleg még az anyja is Lászlónak szólította.

Mária, Elek a CO elemzéseket köszi.

Az adósság a válság előtt 9 trillion volt, ami a bankmentőkkel, stimulussal együtt valóban 12 trillionra ugrik fel az idei év végére a várakozások szerint. Ez GDP arányosan olyan sok, mint ami a II. VH után volt. Most nehezebb lesz kijönni belőle, de ha beindul a gazdaság és keményen tartja a terveket Obama, akkor a második cilkusa végére az idei ugrás előtti állapot közelébe is visszamehet az adósság. Főleg a nagyon alacsony kamat a nagy üzlet ebben, aki az utóbbi 1 évben vett amerikai állampapírt, főleg hosszútávút, az nagyon meg fogja szívni. Ha elinflálják az adósság jelentős részét (mondjuk tartósan 5% feletti infláció 2020-ig), akkor középtávon Amerika jobban jár, de hosszútávon a dollár elveszti a tartalékdeviza szerepét és annak messzemenő következményei lesznek. Ha nem, és megfékezik az inflációt, akkor a feltörekvők gyorsabban fognak nőni sokkal. Amerika kénytelen lesz (sőt pár éve már ez a jelen) leadni valamennyit gazdasági dominanciájából. A kérdés, hogy ezt mennyire felelősen fogja tenni.

BF79 2009.08.24. 15:56:09

Még az jutott eszembe, hogy ha nem tudják megállítani az adósságspirált (a Demokraták inkább tudják, de ez sem biztos), akkor eljöhet egy pont, ahol Amerika azt mondja, hogy nem fizetünk, valamilyen mondvacsinált indokkal. Kína, oroszok, japánok persze felháborodnak, de mit tudnak tenni? Elvenni nem tudják. Így Amerika megúszhatja az inflációt és a visszaesést is, viszont a preszizsveszteség szintén letaszítaná a dollárt a trónról.

Más: McCain Twitter account-ját ki kezeli? Nagyon személyesnek tűnik, de közben egyértelmű, hogy nem ő pötyögi be a tweet-eket.

Link Elek 2009.08.24. 16:05:13

maria volt pontos:)

Debt held by the public stood at $3.4 trillion when President George W. Bush took office in 2001. When President Obama was inaugurated in January, the debt was $6.3 trillion. Since then, it has grown by $1 trillion, to $7.3 trillion.

www.nytimes.com/2009/08/24/business/economy/24debt.html?partner=rss&emc=rss&pagewanted=print

bf
a $ azert tartalekvaluta, mert nincs mas.
az euro csak akkor lehetne, ha lenne 10trillios AAA-s likvid kotvenypiac euroban.
ami szerintem nincs. es amig nem csinal az EU egyetemleges felelossegu kozos kotvenyt, addig szerintem nem is lesz.
egyebkent nem ertem miert nem csinal az EU ilyet. kzopontositottan 30-50 eves EU kotvenyeket bocsatananak ki rendkivul alacsony hozamon, es ebbol hiteleznenek a tagallamoknak, olcsobban, mint ahogy ok a piacrol megszerezhetik.
az EU igyse ugyse engedheti meg, hogy egy tagallama csodbe menjen.

Link Elek 2009.08.24. 16:16:24

bf
ha az usa megtagadna barmilyen adosasg visszafizeteset, akkot automatikusan AAA-bol D-be kerulne a hitelminositese, ami miatt az osszes alap-nak _kotelezo_ lenne eladnia minden amerikai allamkotvenyet. a hozamok az egekbe ugrananak, es soha tobbet nem bizna senki az USA-ban a penzpiacokon.
meg haboruban sem tartom elkepzelhetonek.

MakkosMaria 2009.08.24. 17:03:41

A 7.4 es a 12 trillio is helyes; attol fugg, hogy beleszamoljak-e az allam sajat maganak valo tartozasat is :-)
www.treasurydirect.gov/NP/BPDLogin?application=np

Szigoruan maganvelemenyem, szerintem lassan, 3-4% korul elinflalodik majd a tartozas nagyon fajdalmas nagysaga. De ettol meg majd sokat kell kifizetni (es ezert adozni...), ami megis fajni fog.

clownfish 2009.08.24. 22:00:48

ez a magunknak tartozunk dolog most vicc, vagy komoly? mert ha nem vicc, az hogy történik?

BF79 2009.08.24. 23:20:57

"szerintem lassan, 3-4% korul elinflalodik majd a tartozas nagyon fajdalmas nagysaga"

Akkor az tényleg nagyon lassú lesz, mert reálhozamban évente a mostani állapotok mellett csíp le 1-2%-ot az adósság értékéből.

"ha az usa megtagadna barmilyen adosasg visszafizeteset"

Erre mondtam, hogy mondvacsinált indokkal. Nem megtagadásnak, hanem jogos válasznak állítanák be.

"akkot automatikusan AAA-bol D-be kerulne a hitelminositese"

Majdnem az összes fontos hitelminősítő amerikai kézben van, és már most sem értik sokan (én sem), hogy miért ilyen magas az amerikai államadósság besorolása.

"a hozamok az egekbe ugrananak, es soha tobbet nem bizna senki az USA-ban a penzpiacokon."

Igen, ezért lenne annyi a dollárnak, de az államkötvényeket ekkora mennyiségben nem lenne kinek eladni. Az amerikai vezetést pedig már nem érdekelné, a piac összeomlott, de az adósság sincs. Egy bizonyos pont felett szigorúan etikamentes megközelítés alapján megéri. Ez valahol a GDP 150-200% környékén fordulhat meg először az ember fejében, ettől még nagyon messze vagyunk, de a lényeg, hogy van ilyen pont. Van olyan pont, ahol érdemesebb amputálni egy testrészt, mint hagyni meghalni a beteget.

"a $ azert tartalekvaluta, mert nincs mas.
az euro csak akkor lehetne, ha lenne 10trillios AAA-s likvid kotvenypiac euroban."

Bármelyik lehetne, ami elég nagy és elég stabil a piac megítélése szerint. Ebbe az EUR már most belefér, JPY is, és eljön a nap, amikor az RMB is. Plusz, ha nagyon bizonytalan lesz a helyzet még egyéb megoldások is szóba jöhetnek, mint pl. Bretton Woods-szerűségre való visszatérés, amitől a hideg is kiráz, de nem kizárt.

Az EUR államkötvények értéke valószínűleg már most nagyobb, mint az USA, ha UK csatlakozna, toronymagasan vezetne Európa. A piac forgalma és fejlettsége ugyan gyengébb, de nem sokkal. Az eurozóna már most szinte bármennyi pénzt fel tud szívni, innentől csak a piaci szereplők belátásán múlik, hogy az USD vagy az EUR a tartalékdeviza. (+ a pénzkínálat, gazdaság teljesítménye is már enyhén meghaladja az amerikait, a bizalom erősítése 5-15 év, egyébként minden feltétel adott)

Link Elek 2009.08.25. 08:05:53

clown
a koltsegvetestol fuggetlen allami alapokban (soc.sec, medicare,...) van vagy 4trillio$. ez a penzt a koltsegvetes altal kibocsatott specialis ertekpapirokban van.
eleg stabilan 4trillio. maria linkjen megnezheted.

bf
ok. ertem, hogy van ilyen pont. az oroszok meg is leptek 98(?)-ban, teljesen normalisan jottek ki belole.
amit en mondok, hogy az USA vezetese bizonyosan nem teszi ezt meg, amig el nem vesztette a vilagelso gazdasagi hatalom szerepet. akkora presztizsvesztesegnek latom.
foleg az USA belfoldi gazdasaga, es az ottani a allamkotveny birtoklok fele.
a Nytimes-es linkemen az ottani AKK vezetoje is kiemeli, hogy mennyire fontosak azok a belfoldi adossag vasarlok, akik 5-10-20e$-nyi kotvenyt vesznek. sokan vannak, es minden szavazok. az OK, hogy a te verziodban oket nem erne kar, de elbizonytalanodnanak, hogy biztonsagban van-e a penzuk.

tehat amit en elkepzelhetetlennek tartok, az a latvanyos megoldas. szerintem valami kevesbe latvanyos/csak a szakertok szamara ertheto megoldas az viszont valoszinu.
az elinflalason kivul tudsz mast?

BF79 2009.08.26. 09:22:07

Elek, Gyors megoldást ezen (ezeken) kívül nem tudok. Ezt évtizedek alatt hozták össze (Bill is csak lassította, bár ha az utolsó évek tendenciája marad lényegében is meg tudta volna fordítani), évtizedekeig fog tartani megoldani.

clownfish 2009.08.26. 10:44:37

ajaj, szegény Ted bácsi már rajta volt a szenátorcsere előkészítésén, de ráadásul egy másik, 92 éves demokrata szenátor (Byrd) is tartósan gyengélkedik, úgyhogy a szenátusban fegyelmezetten kell szavazniuk a demokratáknak. reméljük, hogy nem fogynak tovább.

Ted Kennedy memoárját egyébként ősszel adják ki. Biztosan érdem/kes elolvasni.

Link Elek 2009.08.26. 17:46:22

5 Myths About Health Care Around the World
www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2009/08/21/AR2009082101778_pf.html
U.S. health insurance companies have the highest administrative costs in the world; they spend roughly 20 cents of every dollar for nonmedical costs, such as paperwork, reviewing claims and marketing. France's health insurance industry, in contrast, covers everybody and spends about 4 percent on administration. Canada's universal insurance system, run by government bureaucrats, spends 6 percent on administration. In Taiwan, a leaner version of the Canadian model has administrative costs of 1.5 percent; one year, this figure ballooned to 2 percent, and the opposition parties savaged the government for wasting money.

MakkosMaria 2009.08.26. 17:53:32

"You might think, then, that a central goal of health reform would be to offer people more choice. But it isn’t."
www.nytimes.com/2009/08/26/business/economy/26leonhardt.html?_r=1&hp

Link Elek 2009.08.26. 17:53:36

az elozo cikk nagyon jo.

The key difference is that foreign health insurance plans exist only to pay people's medical bills, not to make a profit. The United States is the only developed country that lets insurance companies profit from basic health coverage.

In many ways, foreign health-care models are not really "foreign" to America, because our crazy-quilt health-care system uses elements of all of them. For Native Americans or veterans, we're Britain: The government provides health care, funding it through general taxes, and patients get no bills. For people who get insurance through their jobs, we're Germany: Premiums are split between workers and employers, and private insurance plans pay private doctors and hospitals. For people over 65, we're Canada: Everyone pays premiums for an insurance plan run by the government, and the public plan pays private doctors and hospitals according to a set fee schedule. And for the tens of millions without insurance coverage, we're Burundi or Burma: In the world's poor nations, sick people pay out of pocket for medical care; those who can't pay stay sick or die.

This fragmentation is another reason that we spend more than anybody else and still leave millions without coverage. All the other developed countries have settled on one model for health-care delivery and finance; we've blended them all into a costly, confusing bureaucratic mess.

Which, in turn, punctures the most persistent myth of all: that America has "the finest health care" in the world. We don't. In terms of results, almost all advanced countries have better national health statistics than the United States does. In terms of finance, we force 700,000 Americans into bankruptcy each year because of medical bills. In France, the number of medical bankruptcies is zero. Britain: zero. Japan: zero. Germany: zero.

BF79 2009.08.26. 22:40:43

clown, igen a beiktatás napján éppen Kennedy és Byrd lett rosszul. Massachusetts-ben nem lesz probléma Dem szenátort megválasztatni, WV-ban annál inkább, de ne fessük az ördögöt a falra.

BF79 2009.08.26. 22:42:44

Elek, Mária, ezeket a cikkeket olvasva van egy olyan érzése az embernek, hogy az egészségügyi reform nem azért nehéz ügy, mert ne lenne rá meg a lehetőség, hanem azért mert kemény lobbiérdekek állnak mögötte, hogy ne változzon meg. Nem véletlen, hogy ilyen magasak az adminisztrációs költségek. Itthon pedig az nem véletlen, hogy a hálapénzmentesítést vannak, akik nem akarják.

BF79 2009.08.26. 22:48:13

OFF, de a Fidesz is megemlékezik Kennedy-ről:

jobbklikk.hu/index.php?Cikk=781

Az első kommentet nem hiszem el. Tiszta elmegyogyó.

MakkosMaria 2009.08.26. 22:58:42

BF, nyilvan a kemenyen lobbizok (milliardos erdekeik vedelmeben) a legnagyobb akadalyok. Szerintem a legtobb Rep es egyeb ideologiai alapon ellenzo sem lehetne ennyire 'ostoba', ha valakiknek nem lenne az erdekuk, hogy ennyire elszabaduljon a 'crazy'. Erre epp egy aktualis Krugmantol:
"But I think it is important to realize that the current behavior over health care is nothing new — in fact, it’s been this way for a very long time.
As Rick Perlstein, our premier historian of the rise of modern movement conservatism, puts it, crazy is a pre-existing condition."
krugman.blogs.nytimes.com/2009/08/26/all-out-of-shrill/

MakkosMaria 2009.08.26. 23:05:08

Tovabb gondolvan az eu-reform folyamatat, nyilvan orulni kell majd minden kisebb-nagyobb eredmenynek, mint pl. a teljes lakossag biztositasanak megoldasa, vagy kisebb deregulacio a biztositok eseteben. Viszont egyre inkabb olyba tunik, mintha ha egy rossz iranyba vezeto arkot probalnan(a)k egyre nagyobb gozzel asni, ahelyett, hogy egy masik, vszleg jobb, iranyba asnank azt. Es ebben eleddig az uj adminisztracio is inkabb a gyorsabb asast, mint a kanyarvetelt latszik surgetni. De most jon lassan az oszi szezon, majd maglatjuk.

Link Elek 2009.08.27. 07:30:42

off
Five Key Reasons Why Newspapers Are Failing
…and why they don’t get talked about much.
www.splicetoday.com/politics-and-media/five-key-reasons-why-newspapers-are-failing
1. Consumers don’t pay for news. They have never paid for news.
2. Newspapers are the product of monopolist thinking
3. Timidity doesn’t work on the web

4. The staffs of the papers, from management down to the reporters, deserve a big share of the blame
5. Newspaper websites suck

BF79 2009.08.27. 11:58:35

Mária, igen és ez taktikai szempontból sem jó. Szemmel látható, hogy minél tovább tart a vita, annál inkább romlik a reform megítélése, és Obama mozgástere is szűkül. Van még kompromisszum bőven, de fogy az idő, szerintem is most ősszel meg kell lennie, vagy nem lesz meg Obama alatt.

Link Elek 2009.08.27. 15:27:45

szerintem most mar nem mennek rossz iranyba a dolgok.
a fordulopont Barney Frank "eloadasa" volt. aki a teljes usa lakossaga elott (mindegyik hircsatorna leadta, sot..) hulyet csinalt Beck-et gyakorlatilag szo szerint idezo nobol. beck _a_ leghangosabb GOP "szovivo" volt. igy valojabann Frank a GOP allaspontot allitotta be idiotasagnak.
meg most Kennedy halala is meguresitett egy posztot, hatalmi vakumot okozott a "bipartisan" GTD (get things done) szenatorok kozott.
pl mccain/orin hatch most megprobalhatna bemanoverezni magat ebbe a pozicioba. az ertelmes GOP allaspontnak (affordable healt care) helye van a torvenyben. az idiotasagnak (beck,rush,...) nincs.

en bizakodom.

MakkosMaria 2009.08.27. 20:45:31


"Reopened all lines of information, needing my full-access, 24/7 wired world in order to maintain active ignorance." :-)
egan.blogs.nytimes.com/2009/08/26/my-luddite-summer/

MakkosMaria 2009.08.31. 17:19:25

"Given the combination of G.O.P. extremism and corporate power, it’s now doubtful whether health reform, even if we get it — which is by no means certain — will be anywhere near as good as Nixon’s proposal, even though Democrats control the White House and have a large Congressional majority.", Krugman, www.nytimes.com/2009/08/31/opinion/31krugman.html?_r=1&hp

Erdekes, ahogy nehany valoban 'okos hozzaerto' es a nyilvanos vita hasonlo iranyba megy, mint amerre mi is mozgunk, neha gyorsabban is, mint ok :-)
Ebben a Krugman op-ed-ben nagyon tetszett, ahogy osszehozza Kennedyt, Nixont, Perlstein "crazy" megjegyzeset, az eu reformot es BO 'transformational president' iranti ketseget.

BF79 2009.09.02. 10:15:32

Két újabb olyan poll jött ki, amelyik Obama romló megítélését mutatja.

A függetlenek között már magasabb a disapproval arány:

politicalticker.blogs.cnn.com/2009/09/01/cnn-poll-independents-disapprove-of-obama/

Illetve a balra biztosan nem húzó Rasmussen szerint már 50% alatt van az elfogadottság:

index.hu/kulfold/2009/09/01/obama_nepszerusege_45_szazalekra_sullyedt/

Az Index szokás szerint nem ismeri a különbséget a népszerűség és az elfogadottság között.

A trend világos, Obama approval-ja folyamatosan morzsolódik le. Erre számítani is lehetett, mindenki leírta, mi is beszéltünk róla. Nem volt olyan elnök JFK óta, aki ne nézett volna be 50% alá (sőt, ő is benézett volna, ha nem történik ami történt), és azt is tudjuk, hogy 40% környékén, egy kicsivel felette jön el az igazság pillanata, általában itt dől el, hogy valakit jó vagy rossz elnöknek tartanak hosszútávon. Ezt én jövőre tippeltem, annak is inkább a második felére, de a nyár, főként a healthcare kapcsán felgyorsította a folyamatot, lehet, hogy már jövő év első hónapjaiban sok minden kiderül. A healthcare kapcsán viszont, ha a közvéleményt nézzük, a GOP van nyerő pozícióban, és ez évek óta az egyetlen, amiben a republikánus álláspont vezet. Ha nagyon sokáig fent tudják ezt tartani, akkor Obama eljuthat abba a dilemmába, hogy lemond a reformról, vagy annak lényegéről (pl. public option) és Clinton mintájára túlél, vagy pedig még jobban kockáztatja '12-őt. Ez utóbbi még akkor is veszély lehet, ha a gazdaság jól alakul.

MakkosMaria 2009.09.02. 19:50:43

OK, nem vilag-rengeto dologrol van itt szo, de lassan vegleg elvesztem a turelmem az extrem 'crazy' tarsasag hipokrataitol. Kis szuk blogolo korunkben tudjuk, hogy a UT szenatorok (Orrin Hatch es Robert Bennett) nem vadolhatok liberalizmussal (habar ettol meg szerintem mindketten igen tisztesseges emberek, mar amennyire ezt profi politikusokrol allithatjuk). Az utobbi evek egyik legjobb eu-reform javaslatat Bennett irta, az oregoni Wyden szenatorral. A javaslatok nagy resze igen jol megalapozott es a lenyegi problemakat probalja megoldani. Nyilvan nem tokeletes terv, se nem igazan balos, se nem igazan realis a jelenlegi kereteken belul. Ennek ellenere a Club for Growth (www.clubforgrowth.org/) nevu tarsasag most nekiallt Bennett szapulasanak (csik jobboldali linkje,'Bennett AD', amit veletlenul a minap lattam a TVben). Valami tejesen otromba, 'crazy', es hazugsagokkal teli modon. Hova a fenebe igyekszik ez a tarsasag, ha mar egy stabilan kozervativ/republikanus szenatort is igy szapulnak?! ("crazy is a pre-existing condition")
Veve egy nagyobb balkanyart, Obamanak valoban el kene lassan felejtenie a 'bipartizanship'-et es addig kikalapaltatni a kongresszusbol egy torvenyt, amig megvan a hozza szukseges Dem. tobbseg (szamitva arra, hogy Kennedy helyet sikerul egy Demokrataval potolni). Egy elegseges torveny, kivalo PR-ral megtamogatva nem hiszem hogy megfosztana egy masodik ciklustol.

Link Elek 2009.09.02. 22:12:29

a club of growth egy rendkivul hasznos szerrvezet
miattuk lett pl demokrata specter :)
f oceljuk, hogy kipurgaljak az altaluk RINO-nak tartott embereket a repek kozul. elegge jol el vannak eresztve penzzel.

a wyder-benett-rol az 538-on volt egy elemzes.
se nem balos, se nem jobbos. csak _mas_
a tamogatottsaga egyenletesen oszlik el a szenatusban, de kicsi.

sesq 2009.09.03. 02:36:36

Kennedy Memoir Talks of Chappaquiddick, J.F.K. and Other Presidents

...In the memoir, Mr. Kennedy also suggests that his brother the president was growing uneasy about events in Vietnam and was increasingly convinced that the conflict could not be resolved militarily. He said his brother’s “antenna” was up and surmises that the president was on his way to finding that way out. “He just never got the chance.”

Mr. Kennedy tells of a secret meeting in the spring of 1967 between President Lyndon B. Johnson and Robert Kennedy, whose increasingly outspoken criticism of the war in Southeast Asia was becoming a political threat to Mr. Johnson. According to the book, Robert Kennedy proposed that Mr. Johnson gave him authority to personally negotiate a peace treaty in Vietnam. This, implicitly, would have kept Mr. Kennedy out of the 1968 race for the Democratic nomination, a prospect that Mr. Johnson had come to worry greatly about.

“If the president had accepted his offer,” the book says, “Bobby certainly would have been too immersed in the peace process to become involved in presidential primary.” Mr. Johnson could not take the offer at face value, concerned that Robert Kennedy had ulterior motives.

thecaucus.blogs.nytimes.com/2009/09/02/kennedy-memoir-talks-of-chappaquiddick-jfk-and-other-presidents/?src=twt&twt=thecaucus

BF79 2009.09.03. 23:28:31

Anr, kösz a linket megint.

Ez is egy érdekes, csak most olvasom az 538-n:

www.fivethirtyeight.com/2009/08/50-percent-is-not-magic-number.html
A legérdekesebbek:

Obama can probably afford an approval rating below 50 percent and still be a favorite to win re-election in 2012. George W. Bush won in 2004 with an approval rating of 48 percent, and Harry Truman won in what was considered a huge upset in 1948 with an approval number that had last been tested at 39 percent

Recent trial-heat numbers, indeed, have shown Obama beating several Republican challengers by margins ranging from 5 to 15 points, even as his approval rating hovers around 50

(Főleg a Palin elleni számok durvák augusztusi mérések alapján 14% a legkisebb különbség)

Something like 45 percent, which is where Gerald Ford was when he lost to Jimmy Carter by two points in 1976, might be the more relevant number. A quick-and-dirty probit analysis, based on the dataset you see above and placing slightly more weight on recent elections, puts the breakeven number at 44 percent, and suggests that a President at 50 percent approval is as much as a 90 percent bet to win a second term

Itt is a 40-45% a kulcsszint. Ekörül lenne szoros az újraválasztás, és egy Elnök sem tudott visszajönni, aki ez alá beesett Truman óta. Viszont JFK óta senki sem volt aki 45% alá ne ment volna, itt fog eldőlni minden.

Link Elek 2009.09.04. 10:03:34

American Vice: Mapping the 7 Deadly Sins
www.wired.com/culture/education/magazine/17-09/st_sinmaps
We're gluttons for infographics, and a team at Kansas State just served up a feast: maps of sin created by plotting per-capita stats on things like theft (envy) and STDs (lust). Christian clergy, likely noting the Bible Belt's status as Wrath Central, question the "science." Valid point—or maybe it's just the pride talking.

Link Elek 2009.09.09. 09:15:47

“The Almanac of American Politics 2010” is out, chockablock with tidbits for electoral savants: Top Obama district: NY-16 (Serrano), 95%. Top McCain district: AL-6 (Bachus), 77%.

Districts that McCain won in 2008 that Kerry won in 2004: 1 (John Murtha’s PA-12!).

Districts that Obama won in 2008 that Bush won in 2004: 64 (including Dan Lungren, David Dreier, Judy Biggert, Bart Stupak, Mike Rogers, Frank Wolf and Paul Ryan).

Except for Rahm and Tom Davis, you’re gonna be surprised by the next one. Republican House members whose districts voted for Obama: 34. Democratic House members whose districts voted for McCain: 49.

States won by Obama: 28. States won by McCain: 22.

Women in the Senate: 17 (13 D, 4 R). Women in the House: 76 (59 D, 17 R). Women governors: 6 (3 D, 3R).

Former governors in Congress: 12 senators, plus Rep. Mike Castle (R-Del.). Former House members who are now governors: 9 (AL, ID, LA, ME, NJ, NM, NV, OH, SC). No former U.S. senators are currently governors.

Members of Congress who served in the military: Senate (14 D, 11 R). House (48 D, 48 R).

dyn.politico.com/printplaybook.cfm?uuid=9414A6B6-18FE-70B2-A8771D7405582641

a szenatori allast tobbre tartjak a jelenlegi politikusok, mint a kormanyzoit!

BF79 2009.09.09. 09:21:56

Ezen jót nevettem:

politicalticker.blogs.cnn.com/2009/09/09/win-a-dinner-with-palin-2/

"If you've ever wanted to eat dinner with Sarah Palin, now's your chance." (figyeljétek a megfogalmazásban igazából el sem rejtett gúnyt)

"Also up for grabs: Lunch with Karl Rove. Bidding on a meal with the former Bush presidential adviser" :)

Viszont korrekt, hogy így csomó pénz mehet jótékony célokra.

BF79 2009.09.09. 09:31:37

"Except for Rahm and Tom Davis, you’re gonna be surprised by the next one. Republican House members whose districts voted for Obama: 34. Democratic House members whose districts voted for McCain: 49."

Ezen tényleg meg vagyok lepve.

"States won by Obama: 28. States won by McCain: 22."

Ez így értelmetlen statisztika, Obama sokkal több nagy államot vitt, de jó párt kis előnnyel pl. OH, FL.

"Women in the Senate: 17 (13 D, 4 R). Women in the House: 76 (59 D, 17 R)."

Ez nem Skandinávia, és az országos politikában főleg a R eestén nagyon alulreprezentáltak a nők.

"Women governors: 6 (3 D, 3R)"

Most már 2R...

"Former governors in Congress: 12 senators, plus Rep. Mike Castle (R-Del.). Former House members who are now governors: 9 (AL, ID, LA, ME, NJ, NM, NV, OH, SC)"

Néhány nagyobb állam kivételével a kormányzói állás nem egy nagy cucc, de az országos politika igen, és a kormányzói poszt tipikus ugródeszka, lásd Clinton, W Bush, Huckabee, Palin, Romney, de még 20-30 éve is: Reagan, Carter, stb..

BF79 2009.09.09. 09:32:23

"Except for Rahm and Tom Davis, you’re gonna be surprised by the next one. Republican House members whose districts voted for Obama: 34. Democratic House members whose districts voted for McCain: 49."

Ezen tényleg meg vagyok lepve.

"States won by Obama: 28. States won by McCain: 22."

Ez így értelmetlen statisztika, Obama sokkal több nagy államot vitt, de jó párt kis előnnyel pl. OH, FL.

"Women in the Senate: 17 (13 D, 4 R). Women in the House: 76 (59 D, 17 R)."

Ez nem Skandinávia, és az országos politikában főleg a R eestén nagyon alulreprezentáltak a nők.

"Women governors: 6 (3 D, 3R)"

Most már 2R...

"Former governors in Congress: 12 senators, plus Rep. Mike Castle (R-Del.). Former House members who are now governors: 9 (AL, ID, LA, ME, NJ, NM, NV, OH, SC)"

Néhány nagyobb állam kivételével a kormányzói állás nem egy nagy cucc, de az országos politika igen, és a kormányzói poszt tipikus ugródeszka, lásd Clinton, W Bush, Huckabee, Palin, Romney, de még 20-30 éve is: Reagan, Carter, stb..

BF79 2009.09.09. 09:32:59

Bocs, megint újraéledt a blogmotor betegség

Link Elek 2009.09.10. 10:36:16

Halperin's Take: What Obama Achieved — and What He Didn't
www.time.com/time/politics/article/0,8599,1921447,00.html
Political Promise:

Effectively made the case that the status quo is unsustainable economically.

Effectively made the case that the status quo is unsustainable morally.

Reminded Republicans that they in fact agree with many elements of his health-care agenda (except for the hard parts).

Took no rhetorical line or new position that will scare off the private sector health-care industries, which have been at the table supporting reform.

Stiffened the spine of Democrats in Congress, who hold his fate in his hand.

Regained (for at least 12 hours) the rhetorical upper hand against an opposition that has no comparable megaphone.

(Watch TIME's video "Uninsured Again.")

Political Peril:

Fired his best shot, leaving him no obvious option for another galvanizing jump start — and open to the charge that he didn't say anything that will alter the terms of the debate.

Alienated liberals by paying more attention to bipartisanship (and a form of Clintonian triangulation) than to party orthodoxy.

By making an extended case for the public option, gave conservatives a chance to dig in against him.

Served up tons of rhetorical fodder for the loony right to pound him for days.

Acted more cerebral than pugilistically determined.

Political Problems Not Addressed:

How he can inflict political pain on those who try to block him.

What his deadlines are.

What his bottom lines are in terms of many major policy choices.

What the "Obama plan" is, compared to the Democratic congressional plans.

Why those skeptical of the plan's cost should trust him.

How Washington Republicans, who have staked their political success on his failure on health care, could find a face-saving way to change course and work with him — or why they would want to.

BF79 2009.09.10. 10:51:38

A poll-ok szerint sikeres volt a beszéd, Favreau-ék megint zseniálisak voltak, ideje volt már, Kairó óta nem volt hatásos beszéd.

politicalticker.blogs.cnn.com/2009/09/09/cnn-poll-two-thirds-of-speech-watchers-favor-obamas-proposals/

wo out of three Americans who watched President Barack Obama's health care reform speech Wednesday night favor his health care plans — a 14-point gain among speech-watchers

About one in seven people who watched the speech changed their minds on Obama's health care plan. "Going into the speech, a bare majority of his audience — 53 percent — favored his proposals. Immediately after the speech, that figure rose to 67 percent,"

The audience for the speech appears to be more Democratic than the U.S. population as a whole. Because of this, the results may favor Obama simply because more Democrats than Republicans tune into the speech. The poll surveyed the opinions of people who watched Wednesday night's speech, and does not reflect the views of all Americans.

Azért a képet árnyalva, van kevésbé kedvező hír Obama számára:

Sixty-seven percent of people questioned in the survey say the support Obama's health care reform proposals that the president outlined in his address, with 29 percent opposed. Those figures are almost identical to a poll conducted immediately after Bill Clinton's health care speech before Congress in September, 1993.

BF79 2009.09.10. 11:52:37

Most persze elnyelte a blog motor a hozzászólást, lusta vagyok újra begépelni, ezért csak a link és a lényeg: az Obama beszéd minden hetedik embert meggyőzött, de a minta nem reprezentatív, és Clinton-nál is így volt 93-ban mégsem járt sikerrel:

politicalticker.blogs.cnn.com/2009/09/09/cnn-poll-two-thirds-of-speech-watchers-favor-obamas-proposals/

BF79 2009.09.10. 11:53:33

Ezt nem hiszem el, 1 percre frissítettem és nem volt ott, most pedig kirakja az egy órája írt hozzászólásomat. Ehh...

sesq 2009.09.10. 21:08:44

As longtime readers know, I am related to The Swing Voter, which is to say, my mother is usually a surprisingly reliable barometer of public sentiment. She loved the speech and thinks Republicans need to put something real on the table. She was shocked and appalled by the Joe Wilson booing. Until we get more reliable polls, I would assume that this was the general sentiment among independents.

meganmcardle.theatlantic.com/archives/2009/09/confessions_of_a_swing_voter.php

Link Elek 2009.09.11. 11:05:45

The lost decade

The Census Bureau's annual look at income and health coverage (based on surveys conducted in March) is out today. The rise in the poverty rate and in the percentage of Americans without health insurance got the headlines. But here's a fact that for some reason the Census Bureau didn't emphasize: The median household income in 2008 was $50,303. The median household income in 1999, expressed in 2008 dollars, was $52,748.

curiouscapitalist.blogs.time.com/2009/09/10/the-lost-decade/?xid=rss-topstories

sesq 2009.09.11. 16:00:37

PRESIDENT OBAMA’S HANDLING OF HEALTH CARE
Now Last week
Approve 52% 40%
Disapprove 38% 47%

www.cbsnews.com/blogs/2009/09/11/politics/politicalhotsheet/entry5302288.shtml?tag=stack

sesq 2009.09.11. 20:24:50

Internal DNC Memo On Health Care Speech Focus Groups

Research conducted with 49 voters in Tempe, Arizona by David Binder, who was Obama's campaign focus group guru, suggests to Democrats that the speech was "effective at alleviating concerns of voters and impressing upon them that the President has a strong plan to reform health care," the memo says. "Even among those voters who held neutral or negative opinions of the President, substantial positive movement was shown as the proportion of these participants supporting the President's plan increased by nearly 40% after the speech.

politics.theatlantic.com/2009/09/internal_dnc_memo_on_health_care_speech_focus_groups.php

clownfish 2009.09.12. 09:24:24

sziasztok! bocs az eltűnés miatt, beszippantott az egyetem, pedig még el se kezdődött!
újsággal viszont minden nap találkoztam, a leginkább felkapott hír az esetleg bevezetendő "állami" biztosító ügye, ami kb. (4-5% számára lenne opció), de a jelentőségéhez képest nagy vihart kavart. amúgy igaz a 4 év alatti 900 milliárd USD-s összeg a teljes átalakításra?
más: Bush/Obama approval index most: 3-4-5-szörös (néhol 10-szeres) értékek a világ szinte minden táján Obama javára. Szinte minden tájból kivétel az arab régió és izrael... végülis érthető, még elég képlékeny az új külpol csapás iránya. na, tippek az afganisztáni csapatmozgásokról? nameg ott van még irán-izrael, érdekes téma. obama állítólag elég határozott lépéseket vár el izraeltől is, főleg a ciszjordániai és k-jeruzsálemi telepítések terén. de valahogy úgy érzem, ez is elég kemény dió.
megint vissza: health care reformról zárószavazások mikor esedékesek a kongresszusban?

Link Elek 2009.09.13. 15:44:03

ha valahol ugyanazt az embert egyszerre hasonlitjak sztalinhoz, es hitlerhez ott egy dolog biztos: szabadnap van a dilihazban

Link Elek 2009.09.13. 19:46:52

heh?
> Link EIek 2009.09.13. 17:45:29

te figyu EJEK vagy EIEK akarhogy is hivod magad, egy kicsit ertelemsebben fejtsd ki a velemenyed

Link EIek · http://www.neklikkolj.blog.hu 2009.09.13. 20:23:17

ja, nincsen kedvem itt a mentalis maszturbaciohoz, ez a politika ize itt nekem nem nagyon jon be, csak sikerult egy majdnem ama regi nickemhez egy nagyon-nagyon hasonlot regelni, mert ugye az az ember verje a fejet a falba aki nem kepes idoben regelni...es lassan epitem fel a "reputaciom" (1. kommentemmel) subba.blog.hu/2009/09/13/uj_rovat_vasarnapi_punci es gondoltam hogy bekoszonok, ilyesmi. egyebkent sok sikert ehhez a bloghoz, remelem a nyariszunetje utan ujra indul, es tanulhatok majd itt vlm okossagokat

clownfish 2009.09.13. 22:19:14

azt hittem egy pillanatig, hogy te szívtál be, Anr... :D

MakkosMaria 2009.09.14. 19:39:44

@Link Elek: "krugman tanarbacsi orat tart, miert szarodott el mnden"
Ja, kiborult a bili, lett am folytatas, pl.:
www.economicprincipals.com/issues/2009.09.13/706.html
de a legjobb/legerosebb/legerelyesebb talan:
faculty.chicagobooth.edu/john.cochrane/research/Papers/krugman_response.doc
Enjoy... :-)

Link Elek 2009.09.14. 19:42:33

An exclusive excerpt from “MIKE BLOOMBERG: Money, Power, Politics,” by Joyce Purnick, to be published Sept. 22
dyn.politico.com/printstory.cfm?uuid=B635558C-18FE-70B2-A81A2525C290FEB3

Chapter 12: “See Mike Not Run”
...

BF79 2009.09.14. 22:23:17

"kivétel az arab régió és izrael"

Izraelt én is így tudom, na de az arab régió? Linket :)

clownfish 2009.09.15. 00:21:24

Obama more popular than U.S. among arabs

"In contrast, Obama received favorable ratings averaging 48 percent in the region as a whole."

www.reuters.com/article/politicsNews/idUSTRE54920M20090510

Izrael valóban szkeptikusabb, de sokkal azért nem (a kairói beszéd után zuhant 60% fav. értékről 47%-ra az izraeliek körében).

clownfish 2009.09.15. 00:23:07

azóta nem tudom, mennyit csökkenhetett, szerintem nem számottevően.

MakkosMaria 2009.09.15. 18:23:04

off topic;
A health-care reform mellett a masik jelentos reform a penzugyi szektorban kene hogy jojjon. Lehet hogy nem jon, mert elsore boven eleg a health-care ugyet nyomni. Erdekes, mondhatni izgalmas olvasmany a kovetkezo ket cikk, foleg ha egymas mellett nezzuk oket:
A fentebb is idezett Cochran foleg 'akademiai' velemenye a helyzetrol:
online.wsj.com/article/SB10001424052970203440104574403144004792338.html
Hir a mai NYT-bol arrol, ahogy egy biro ostorozza namcsak a bankokat, hanem az oket felugyelo SEC-et is:
www.nytimes.com/2009/09/15/business/15bank.html?hpw
Ismet, enjoy :-)

BF79 2009.09.15. 19:13:42

Clown, kösz.

Mária, nem tudom hogy a cikkíró mit ért az alatt, hogy "...this system cannot go on." A pénzügyi piacok (sőt minden piac, csak az kevésbé van szem előtt és kevésbé követhető percről percre) alaptermészete, hogy változékonyak és időnként nagyon volatilisek. Senki ne számítson arra, hogy nem lesznek hasonló esetek a jövőben. A kérdés csak az, hogy mikor. Akkora reformmal egyet lehet érteni, ami a rendszerszintű kockázat hatékonyabb figyelését és gyorsabb beavatkozást tenne lehetővé. Olyannal viszont nem, ami lényegi döntéseket venne ki a magánszektor kezéből, mert az már tényleg lépés lenne a szocializmus felé, amit természetesen Obama sem akar.

BF79 2009.09.16. 10:52:30

Ez nagyon jó könyv lesz!

politicalticker.blogs.cnn.com/2009/09/16/bush-on-obama-this-guy-has-no-clue-2/

In Latimer's new book, "Speech-less: Tales of a White House Survivor," set to hit bookstores on September 22, he reveals Bush's reactions to the economic collapse, the presidential campaign, and other memorable events.

In Latimer's new book, "Speech-less: Tales of a White House Survivor," set to hit bookstores on September 22, he reveals Bush's reactions to the economic collapse, the presidential campaign, and other memorable events.

Latimer said Bush was "ticked off" after one of Obama's speeches and he said the future president wasn't "remotely qualified" for the challenges of the job.

"(Bush) came in one day to rehearse a speech, fuming. 'This is a dangerous world,' he said for no apparent reason, 'and this cat isn't remotely qualified to handle it. This guy has no clue, I promise you,'" Latimer said.

(kinek az első nyolc hónapja során halt meg 3000 ember, és rettegett 300 millió?)

Latimer also made the controversial assertion that after Sarah Palin was tapped as McCain's running mate, Bush reportedly asked whether she was "the governor of Guam" and said that she was "not even remotely prepared."

Link Elek 2009.09.17. 08:49:20

mno

nekem egyre inkabb ugy tunik, hogy az amerikaiak jelentos resze keptelen megkulonboztetni a velemenyt, a tenyektol. a hiedelmeket a logikai bizonyitasoktol.
a "valami van" tipusu allitasokat a "valami lehetne" tipusuaktol
fuck you X-files
:)

MakkosMaria 2009.09.17. 18:12:50

@Link Elek: "egyre inkabb ugy tunik, hogy az amerikaiak jelentos resze keptelen megkulonboztetni a velemenyt, a tenyektol. a hiedelmeket a logikai bizonyitasoktol."
Neha elgondolkozom az ilyen benyomasokrol. Gyanum, hogy egy ilyen allitas a (tortenelmi) ido es a geografiai helyzet barmilyen valtoztatasaval ervenyben marad (pl. a sumerok jelentos resze...; vagy a franciak jelentos resze Napoleon alatt... etc.)
Ami valtozhatott, hogy csak a legutobbi evekben gyujtenek adatokat, amerikaban, olyan allitasokrol amiknek a nagy reszere (azt hisszuk hogy) tudjuk a helyes valaszt.
Nem tudok evvel osszehasnlithato adatgyujtesrol pl. a sumerok korabol, a Napoleoni Franciaorszagbol, a jelenlegi Kinabol, Mo.-bol. Az lenne az igazan erdekes, ha lennenek hasonlo adatok, amiket ossze lehetne hasonlitani, longitudinalisan es horizontalisan is.

BF79 2009.09.17. 21:38:51

Ez tényleg borzasztó.

...how extreme some people's feelings are about the President and asked respondents if they think he is the Anti-Christ.

8% said yes. 13% aren't sure. Among Republicans 14% said yes and 15% weren't sure.

BF79 2009.09.17. 21:40:24

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?feed=1&k=3&i=121343

Kérdés, hogy valódi public option nélkül lehet-e ezt nem durva meghátrálásnak nevezni. Már amennyiben egyáltalán átmegy.

Link Elek 2009.09.18. 09:47:42

szerintem itt az ideje, hogy josoljunk. en ugy gondolom latom a veget :)

sima ugy lesz 60-61 szavazattal el lesz fogadva az egeszsegugyi reform. miutan letisztult a felkavart por a fuggetlen elemzok elegedettek lesznek az eredmennyel.

MakkosMaria 2009.09.18. 19:00:52

En egy pislakolo langot velek latni, ami meg kihunyhat :-)

A Time osszefoglalo alapjan ket gyors eszrevetelem van:
- Nem latom, hogy a javaslat nekimenne a biztosito tarsasagok azon kedvenc szabalyozasanak, miszerint minden allamban kulon 'policy'-t allithatnak fel es a polgarok nem vasarolhatnak biztositast az allamhatarokon keresztul. Itt sokat segithetne egy kis versenyeztetes.
- Egyelore a javaslat nem tartalmazza a biztositasi szubvenciok jovedelemkent valo adoztatasat, viszont ott bujkalnak a jelek ennek a lehetove tetelere: a W2-n kulon kell 'szamfejteni'; az uj buntetesek/szubvenciok mintha tobb helyen is a meglevo tipikus ceges tamogatasokhoz lennenek kotve, amik ezaltal erosen a latokorbe kerulnek; a Golden Plate policy-k megiscsak kozvetett adozas ala kerulnek.

Public option: lehet enelkul is tisztessegesen mukodo biztositasi rendszert kiepiteni. Nyilvan szolnak eros ervek a PO mellett is, de szerintem az evvel kapcsolatos PR annyira felrecsuszott, hogy politikailag nem lesz erteleme eroltetni.

Link Elek 2009.09.18. 20:10:00

>minden allamban kulon 'policy'
minden allamnak egyedi a szabalyozasa. az allamoknak egyesegesiteni kene, vagy kavar lenne. mindenki DE-bol vasarolna biztositast:)
az obama-mccain egyik vitaban elojott ez. obama akkor sem tamogatta
az igaz, hogy sokat segitene a versenyeztetes, de offshore penzkimentes lenne belole pillanatok alatt, hacsak az allamok valamikepp ezt meg nem elozik. a teljesen szabad piac hamar megtalalja a legjobb penzkereseti lehetoseget (pl szomaliaban a kalozkodas), de a teljes rendszert tekintve ez sok problemat okozhat.
ha ezt meg lehetne elozni, akkor legyen allamhatarokon is ativelo, igazi szabad piac.

BillO tamogatja a Public Optiont. szakad le az eg:)
huffpo-n volt

Link Elek 2009.09.19. 16:40:43

I, ________________________, do solemnly swear to uphold the principles of a socialism-free society and heretofore pledge my word that I shall strictly adhere to the following:

I will complain about the destruction of 1st Amendment Rights in this country, while I am duly being allowed to exercise my 1st Amendment Rights.

I will complain about the destruction of my 2nd Amendment Rights in this country, while I am duly being allowed to exercise my 2nd Amendment rights by legally but brazenly brandishing unconcealed firearms in public.

I will foreswear the time-honored principles of fairness, decency, and respect by screaming unintelligible platitudes regarding tyranny, Nazi-ism, and socialism at public town halls. Also.

I pledge to eliminate all government intervention in my life. I will abstain from the use of and participation in any socialist goods and services including but not limited to the following:

* Social Security

* Medicare/Medicaid

* State Children’s Health Insurance Programs (SCHIP)

* Police, Fire, and Emergency Services

* US Postal Service

* Roads and Highways

* Air Travel (regulated by the socialist FAA)

* The US Railway System

* Public Subways and Metro Systems

* Public Bus and Lightrail Systems

* Rest Areas on Highways

* Sidewalks

* All Government-Funded Local/State Projects (e.g., see Iowa 2009 federal senate appropriations)

* Public Water and Sewer Services (goodbye socialist toilet, shower, dishwasher, kitchen sink, outdoor hose!)

* Public and State Universities and Colleges

* Public Primary and Secondary Schools

* Sesame Street

* Publicly Funded Anti-Drug Use Education for Children

* Public Museums

* Libraries

* Public Parks and Beaches

* State and National Parks

* Public Zoos

* Unemployment Insurance

* Municipal Garbage and Recycling Services

* Treatment at Any Hospital or Clinic That Ever Received Funding From Local, State or Federal Government (pretty much all of them)

* Medical Services and Medications That Were Created or Derived From Any Government Grant or Research Funding (again, pretty much all of them)

* Socialist Byproducts of Government Investment Such as Duct Tape and Velcro (Nazi-NASA Inventions)

* Use of the Internets, email, and networked computers, as the DoD's ARPANET was the basis for subsequent computer networking

* Foodstuffs, Meats, Produce and Crops That Were Grown With, Fed With, Raised With or That Contain Inputs From Crops Grown With Government Subsidies

* Clothing Made from Crops (e.g. cotton) That Were Grown With or That Contain Inputs From Government Subsidies

If a veteran of the government-run socialist US military, I will forego my VA benefits and insist on paying for my own medical care

I will not tour socialist government buildings like the Capitol in Washington, D.C.

I pledge to never take myself, my family, or my children on a tour of the following types of socialist locations, including but not limited to:

* Smithsonian Museums such as the Air and Space Museum or Museum of American History

* The socialist Washington, Lincoln, and Jefferson Monuments

* The government-operated Statue of Liberty

* The Grand Canyon

* The socialist World War II and Vietnam Veterans Memorials

* The government-run socialist-propaganda location known as Arlington National Cemetery

* All other public-funded socialist sites, whether it be in my state or in Washington, DC

I will urge my Member of Congress and Senators to forego their government salary and government-provided healthcare.

I will oppose and condemn the government-funded and therefore socialist military of the United States of America.

I will boycott the products of socialist defense contractors such as GE, Lockheed-Martin, Boeing, Northrop Grumman, General Dynamics, Raytheon, Humana, FedEx, General Motors, Honeywell, and hundreds of others that are paid by our socialist government to produce goods for our socialist army.

I will protest socialist security departments such as the Pentagon, FBI, CIA, Department of Homeland Security, TSA, Department of Justice and their socialist employees.

Upon reaching eligible retirement age, I will tear up my socialist Social Security checks.

Upon reaching age 65, I will forego Medicare and pay for my own private health insurance until I die.

SWORN ON A BIBLE AND SIGNED THIS DAY OF __________ IN THE YEAR ___.

_____________ _________________________

Signed Printed Name/Town and State

Link Elek 2009.09.19. 18:05:07

CNN's Rich Sanchez blasted Fox News this afternoon over an ad the network ran in the Washington Post which said that other networks missed the tea party protest.

Sanchez said that the network did "extensively" cover the event, but didn't "promote the event." And addressing Fox, Sanchez was clear: "You lie."

Earlier, I noted that ABC's Jack Tapper called the ad "demonstrably untrue," and yet the Post defended running it by telling POLITICO that it's Fox's opinion the other networks — which had as many as a dozen staffers and multiple cameras — missed the story even if they were physically present.
www.politico.com/blogs/michaelcalderone/0909/Sanchez_to_Fox_You_Lie.html

sesq 2009.09.21. 16:08:14

Secret interviews add insight to Clinton presidency

...He also relayed how Boris Yeltsin's late-night drinking during a visit to Washington in 1995 nearly created an international incident. The Russian president was staying at Blair House, the government guest quarters. Late at night, Clinton told Branch, Secret Service agents found Yeltsin clad only in his underwear, standing alone on Pennsylvania Avenue and trying to hail a cab. He wanted a pizza, he told them, his words slurring.

The next night, Yeltsin eluded security forces again when he climbed down back stairs to the Blair House basement. A building guard took Yeltsin for a drunken intruder until Russian and U.S. agents arrived on the scene and rescued him.

Then there was Clinton's take on a heated, two-hour discussion he had with then-Vice President Gore just after Gore had lost the 2000 presidential election to Republican George W. Bush.

www.usatoday.com/news/washington/2009-09-21-clinton-tapes_N.htm?loc=interstitialskip

BF79 2009.09.21. 20:26:21

"Public option: lehet enelkul is tisztessegesen mukodo biztositasi rendszert kiepiteni. Nyilvan szolnak eros ervek a PO mellett is, de szerintem az evvel kapcsolatos PR annyira felrecsuszott, hogy politikailag nem lesz erteleme eroltetni."

Persze, hogy lehet. Viszont, ha nem lesz, akkor sokan fogják meghátrálásnak megítélni, még akkor is, ha a csomag korrekt marad. A részletekben nem szokása a médiának elmélyedni.

BF79 2009.09.29. 17:50:55

Szerintetek nem jött ki hülyén, hogy Obama az egészségügyi reform miatt nem ért rá Koppenhágába menni Chicago olimpia rendezésének jogáért lobbizni menni, ezért Michelle-t küldte, aztán most mégis megy? Pláne, ha nem Chicago kapja 2016-ot, amire van esély.

BF79 2009.09.29. 22:04:35

Az expekt.com (nem elütés) odds-ai a 2012-es elnökválasztás nyertesére:

Barack Obama 1.70
Condoleezza Rice 8.00
Mitt Romney 12.00
Sarah Palin 15.00
Michael Bloomberg 15.00
Lindsey Graham 17.00
Hillary Clinton 17.00
Bobby Jindal 20.00
Mike Huckabee 20.00
Newt Gingrich 40.00
Jeb Bush 75.00
John McCain 75.00

Clinton és McCain marhaság, Rice viszont érdekes ötlet.

BF79 2009.09.29. 22:07:05

Az expekt.com (nem elütés) odds-ai a 2012-es elnökválasztás nyertesére:

Barack Obama 1.70
Condoleezza Rice 8.00
Mitt Romney 12.00
Sarah Palin 15.00
Michael Bloomberg 15.00
Lindsey Graham 17.00
Hillary Clinton 17.00
Bobby Jindal 20.00
Mike Huckabee 20.00
Newt Gingrich 40.00
Jeb Bush 75.00
John McCain 75.00

Clinton és McCain marhaság, Rice viszont érdekes ötlet.

Link Elek 2009.09.30. 08:26:16

nem hiszem, hogy elutazna, ha nem lenne biztos a nyeresben. obama rutinosabb politikus annal :)
valoszinuleg eloszor azert nem akart menni, mert nem volt biztos

MakkosMaria 2009.09.30. 17:51:51

"We want health spending to slow, just not our own: My health care is a benefit; yours is a cost."
www.nytimes.com/2009/09/30/business/economy/30leonhardt.html?_r=1

Nemtom melyikotoknek volt/van tapasztalata az amerikai eu-biztositassal. Az idezett Leonhardt cikket tobb millioan irhattuk volna, annyira szemelyesek a tapasztalatok. Csak egy szemelveny az allitasok kozul ami pl. velem szemelyesen is megtortent: "the health insurance you get from your employer isn’t taxed"; "tax break causes us to buy more health insurance than we would"; "tax-free treatment is a subsidy for health insurers, doctors and hospitals"; "Many switched out of the most expensive plans, often to save as little as $10 a month"; "The distinguishing feature of these gold-plated plans tends to be their lack of co-payments"; "when M.R.I.’s are free, people tend to get more of them than their well-being requires", "wage increases are often meager when insurance premiums are growing quickly".

(Bocs, kollegak, de engem annyira az nem erdekel, hogy hol lesz a kovetkezo Olimpia :-)
Amugy kene egy rovid szosszenet valamelyik 'privileged user'-tol hogy ne kelljen atszkrollolni ennyi oreg kommentet ;-) )

BF79 2009.09.30. 22:18:05

Elek, én is ebben reménykedem. Még akkor is, ha Dél-Amerika megérdemelne már egy olimpiát. Viszont, ha nem a spanyolok nyernek, akkor Budapestnek 2020-ban több esélye van.

BF79 2009.09.30. 22:18:34

Mária, most nem én jövök a posztolással :)

BF79 2009.09.30. 22:19:20

Azt, hogy Obama mennyire jó elnök, eldönti a nép. Viszont senki nem tud 136 képen teljesen ugyanolyan bárgyú mosolyt vágni, mint ő, az biztos :)

damncoolpics.blogspot.com/2009/09/barack-obamas-amazingly-consistent.html

Link Elek 2009.10.01. 17:23:10

Chicago Tribune lead, “Closing the deal: President Obama won’t arrive in Copenhagen until Friday, but the rest of Chicago’s ambassadors are already making a full-court press for the games,” by Philip Hersh and Kathy Bergen: “COPENHAGEN — Two of Chi¬cago’s heaviest hitters arrived Wednesday, and first lady Michelle Obama wasted no time in captivat¬ing some of the International Olym¬pic Committee members who will decide a 2016 Summer Olympic host-city race considered too close to call. As she passed through the lobby of the Copenhagen Marriott, where the IOC members are staying, she gave two thumbs up and a hug to one of the first members she en¬countered, Nicole Hoevertsz of Aruba. Not only that, Hoevertsz said later, but the first lady congratu¬lated her on having been named Tuesday as secretary to Aruba’s council of ministers. It is that sort of preparation and attention to detail as much as the case she makes for her city that the Chicago 2016 bid committee hopes will make her a key player in Copenhagen. The second big name to arrive Wednesday, Oprah Win¬frey, also hopes to influence the IOC’s voting, which she called ‘a decision that could be a landmark in Chicago history.’ On Friday, the IOC will choose Chicago, Rio de Janeiro, Tokyo or Madrid. Hoevertsz said she had narrowed her choices to two but would not name them. She planned to meet Thursday with Michelle Obama, President Luiz Inacio Lula da Silva.”
dyn.politico.com/printplaybook.cfm?uuid=103930C5-18FE-70B2-A861978480D94B1D

clownfish 2009.10.02. 14:56:04

@BF79: ezt ugye te sem gondoltad komolyan...

MakkosMaria 2009.10.02. 18:11:07

I liked this this morning:
The Wizard of Beck; www.nytimes.com/2009/10/02/opinion/02brooks.html
"They still confuse listeners with voters. And they are aided in this endeavor by their enablers. They are enabled by cynical Democrats, who love to claim that Rush Limbaugh controls the G.O.P. They are enabled by lazy pundits who find it easier to argue with showmen than with people whose opinions are based on knowledge. They are enabled by the slightly educated snobs who believe that Glenn Beck really is the voice of Middle America."

BF79 2009.10.02. 18:43:50

Erről ennyit, Chicago az első körben esett ki. Ez így nagyon ciki.

clownfish, 2020-at miért ne gondoltam volna komolyan?

clownfish 2009.10.02. 18:51:00

már Tokió is elszállt

clownfish 2009.10.02. 18:55:42

szóval Rio de Janeiro rendezi az olimpiát.

Link Elek 2009.10.04. 07:52:07

tudja valaki, hogy london mekkora osszegu beruhazast igert a 2012-es olimpiaval kapcsolatban?
peking kozel 20milliardot, Rio 12milliardot, ha london is 10milliard korul van, akkor szerintem megtalaltuk az igazan fontos kivalasztasi opciot.
chicago a maga 4.8milliardos osszegevel a legalacsonyabb igeret volt.

tipp: 2020 valahol az arab vilagban lesz, es <15milliardnyi beruhazassal epul egy olyan tipusu "sport varos" mint amilyen dubai a "high end" turistaknak

penz beszel.
amibol kovetkezoen sem az USA-ban, sem Mo-n nem lesz olimpia. nekunk nincs ennyi penzunk, az usa-ban meg nem szannak ra ennyit.

Link Elek 2009.10.04. 11:07:31

bar lehet, hogy india lesz. 2020-ra mar nekik is sok elkoltendo penzuk lesz. es a BRIC-bol a szocsi teli olimpia miatt mar csak ok maradtak ki :)

BF79 2009.10.05. 01:20:03

clown: offtopic, de miért nem?

Elek:

"chicago a maga 4.8milliardos osszegevel a legalacsonyabb igeret volt."

Viszont eleve a legfejlettebb infrastruktúrával rendelkező jelölt volt, pl. repülőterek.

"2020 valahol az arab vilagban lesz, es <15milliardnyi beruhazassal epul egy olyan tipusu "sport varos" mint amilyen dubai a "high end" turistaknak"

Az arab világgal az a baj, hogy sosem voltak sport központúak, Doha is a mostani versenyben elég hamar kiestek. Sporteredményeik a lakosság számához képest elég gyérek (az egyébként Indiára még fokozottan igaz, annál kevésbé valószínű, hogy rövid időn belül nekik adják).
Egyelőre csak olyan tipikus drága szponzorigényű, luxus sportágakban kapnak rendezési jogot, mint a Forma-1, vagy a tenisz.

A pénzkérdésről: BP önmagában nem képes megrendezni, de ha a teljes ország mögéáll, akkor igen, 7 évre elosztva a költségek a költségvetés 3-4%-át jelentik.

Az IOC-nek van egy olyan törekvése, mint az amerikai filmakadémiának. Előbb-utóbb, akár erőltetve is, de mindenkit jutalmazni akar, aki még nem volt és elég kitartó (Kína, Rio, Athén a 100 éves évforduló helyett, Barcelona). A KKE térség még sosem rendezett olimpiát, pedig a sporthagyományok itt nagyon erősek. Azt tippelem, hogy 3-4 körön belül Budapest, vagy Prága, esetleg egy másik város meg fogja kapni, utána viszont kb. 100 évig senki a régióból.

Link Elek 2009.10.05. 08:20:01

>Viszont eleve a legfejlettebb infrastruktúrával rendelkező jelölt volt, pl. repülőterek.

persze hogy ott volt, es szerintem epp ez a problema. most az olympiai bizottsag az olympia fontossagat ugy tudja demonstralni, hogy mennyi "jo" dolgot okoz egy-egy helyen ahol megrendezik. mennyi plussz ertek keletkezik. a jo infrastrukturaval rendelkezo helyeken ez nyilvan kevesebb.
ha magan ceg lenne, mint a forma1, akkor siman jogdijat kerne, es akkor chicago-nak es a hasonlo jo infrastrukturaju helyek sokkal tobbet lennenek kepesek fizetni. de mivel egyesulet, aki megprobalja szemermesen titkolni, hogy csak a penz fontos, ilyen atteteles dolgokhoz folyamodik.
www.chicagotribune.com/news/nationworld/la-na-obama-olympics4-2009oct04,0,836075.story

Leaders of the Windy City's campaign to secure the 2016 Summer Games had done some nose-counting and were convinced that the International Olympic Committee might well anoint Chicago as host, according to White House officials interviewed Saturday.

"The intelligence that we had from the U.S. Olympic Committee and Chicago bid team was that it was very close and therefore well worth our efforts," said Valerie Jarrett, a senior White House advisor. "The message was that . . . a personal appeal from the president would make a huge difference."

megvezettek volna obamat?

Link Elek 2009.10.05. 08:24:37

mas:

ha kina nem omlik ossze, akkor valami nagyon erdekes fog ebbol kisulni. pl: olcso napelemek. 1-2 evvel is elorejohet a grid-parity. most tobb iparaggal kapcsolatban is olvastam a jelentos kinai overinvestment-rol.

The Chinese government is seeking to rein in overinvestment in the nation's polysilicon industry.
www.worldwatch.org/node/6276
Production of polysilicon, a key material in the production of solar cells, has expanded rapidly in China during the past two to three years. In 2005 and 2006, China produced only 60 tons and 287 tons of the material, respectively. In the first half of 2009, however, some 50 companies were building, expanding, and designing polysilicon production lines in more than 20 provinces.

The combined production capacity of these initiatives exceeds 170,000 tons, at a total investment of more than 100 billion Yuan (US$14 billion). Fully realized, this capacity would amount to twice the annual global polysilicon demand, indicating significant industry overinvestment.

Link Elek 2009.10.05. 11:22:15

bf
nem zarja ki egymast az amit mondtunk. szerintem is fog kapni KKE (pontosan egy) olimpiat, _de_ csak akkor ha fel tud mutatni 10milliard$-nyi befektetest az olympia apropojan.
erre szerintem budapestnek egeszen pontosan 0% eselye van.
egy kozos becs-pozsony, vagy egy varso palyazatnak viszont van nemi eselye a kozeljovoben. de meg indiaban is elobb lesz olimpia, mint itt.

BF79 2009.10.05. 22:23:00

"persze hogy ott volt, es szerintem epp ez a problema. most az olympiai bizottsag az olympia fontossagat ugy tudja demonstralni, hogy mennyi "jo" dolgot okoz egy-egy helyen ahol megrendezik."

Ebben van logika, bár éppen London nagyon nem fér bele, de a kivétel erősíti a szabályt.

"megvezettek volna obamat?"

Gyanítom, hogy igen. Pár kommenttel feljebb emlegettük, hogy csak akkor megy, ha biztos a dolgában, rossz infót kapott. De egy jó vezetőnek a forrásait is tudnia kell megválogatni.

Egyébként a rendező helyszíbn odaítélés megvezetésben a csúcsot a 2012-es EB viszi, ahol Mészöly Kálmánnak úgy a szemébe hazudtak, hogy a szegény Szőke Sziklának a reptéren az újhságírók előtt eltört a mécses...

"kozos becs-pozsony"

Szerintem egyikük sem szándékozik jelentkezni, de úgy tudom, hogy közös pályázatot nem is lehet beadni. A többire azt mondom: lehet.

sesq 2009.10.06. 02:00:33

hmmm

The demise of the dollar

In a graphic illustration of the new world order, Arab states have launched secret moves with China, Russia and France to stop using the US currency for oil trading.

Secret meetings have already been held by finance ministers and central bank governors in Russia, China, Japan and Brazil to work on the scheme, which will mean that oil will no longer be priced in dollars.

www.independent.co.uk/news/business/news/the-demise-of-the-dollar-1798175.html

MakkosMaria 2009.10.06. 02:33:13

Remek sok info a tavaszi gazdasagi dontesek nagy reszerol (es Larry Summers-rol :-)

"So far, none of the worst fears of those who believed that the stimulus was too small or that nationalization was the only option or that taking over car companies would destroy the fabric of capitalism have materialized." ... " undoubtedly, the huge government interventions laid the groundwork for the political backlash against Obama that was unleashed this past August and which has jeopardized his larger agenda on health care, global warming, and financial regulation. Obama and his team have pulled the economy back from the abyss, but they will get credit only when it has been rebuilt."
www.newyorker.com/reporting/2009/10/12/091012fa_fact_lizza?currentPage=all

Link Elek 2009.10.06. 10:41:12

bf

bar az is lehet, hogy obama politikailag tartozott a chicago-i politikai elit fele, es a
copenhagen-i uttal torlesztett. :)

BF79 2009.10.06. 12:55:50

"which will mean that oil will no longer be priced in dollars."

Euro helyette? Csak ezt tudom elképzelni. De ezt is csak jó pár év távlatában.

A New Yorker cikkhez: Obama és csapata +a bankmentő csomagok.

Elek, vhol halottam, hogy kár, hogy Salt Lake City-s döntéshez hasonlóan az IOC már nem fogad el kenőpénzt, mert ebben a Chicagoi politikának verhetetlen gyakorlata van :)

Egyébként tényleg lehet, hogy ilyesmi van a háttérben. Szerintem először küldte az asszonyt égni, aztán szóltak neki, hogy te is szépen menj, ennyivel tartozol nekünk. Bevállalta, hogy ne b..szogassák többet. Meg aztán IL ugyan stabil Dem állam, de egy utazást megért, hogy 3 év múlva a választóknak egy szavuk se lehessen, hogy nem nézett "haza".

BF79 2009.10.07. 02:01:28

Félig off, de ezt nem tudtam, és igen vicces:

www.mentalfloss.com/blogs/archives/36290

When F.D.R. sought an unprecedented third term during the 1940 presidential race, it incited a backlash among those who felt it was time to move on. His Republican opponent, Wendell Willkie, got right to the point, stamping his campaign buttons with the slogan “Roosevelt for Ex-President.”

Republican nominee Barry Goldwater inspired a legion of impassioned conservatives in 1964 with his slogan “In Your Heart, You Know He’s Right.” But Lyndon Johnson’s Democratic campaign came up with a response that more effectively branded Goldwater as a right-wing extremist: “In Your Guts, You Know He’s Nuts.”

MakkosMaria 2009.10.08. 18:15:24

Ok, a close to unachievable plan, but one that have some merits, from the 'right' (Feldstein was the chairman of Reagan's CEA). Not surprisingly, it includes the elimination of employer provided health care plans' tax deductibility. Also, as McCain suggested, but BO rebuked it. It has some other unrealistic elements, like the health credit card (my insurance plan tried it; the actual implementation caused something like a mini-riot.)
Anyways, there are ways out there that can improve the ideas that are on the table.
www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2009/10/07/AR2009100703048.html

BF79 2009.10.09. 12:36:15

edition.cnn.com/2009/WORLD/europe/10/09/nobel.peace.prize/index.html

Először azt hittem, hogy nem komoly, de annak tűnik. Nem is értem, nagyon korai, még ha sikeres lesz elnökként, akkor is csak a ciklus(ok) végén "járna". Hivatalban lévő amerikai elnökök közül csak Wilson és T. Roosevelt kapta, de mindketten az elnökségük második felében. Aktív alelnökként kapta Charles Dawes 1925-ben, mindjárt az első hivatali évében, de egy olyan tevékenységéért amit évek óta végzett. Kissinger aktív külügyminiszterként kapta, mindjárt az első évében, de előtte nemzetbiztonsági tanácsadó volt. , és a Vietnam-i fegyverszünetért tárgyalt. Nem aktav amerikai elnökként Carter, alelnökként Al Gore kapott Béke Nobel Díjat, de azért, amit posztjuk betöltése után csináltak. Más nagyhatalmaknál csak Gorbacsov kapta meg a díjat, de ő is csak elnöksége végén.

A döntés mindenképpen példa nélküli, és erősen spekulatív, szerintem hiba volt meghozni.

BF79 2009.10.09. 12:55:33

Ez mekkora, a legviccesebb rész 0:55-nél van:

vimeo.com/6841162

clownfish 2009.10.09. 13:01:47

reggel (délben :P ) felkelek, benyomom a cnn-t, erre mit látok? azt hittem ez még az álom része, de nem! :D ha eddig nem volt, Obama lett a világ legmenőbb brandje. amúgy tegnap voltam a közgázon egy david schultz nevű minnessotai politikai elemző előadásán, amit pont az obama politics-ről tartott, ahogy ő mondta: az emberek ne felejtsék el a kampányszlogent, hogy a változás az emberek felől felfelé valósul meg, és ne várjanak csodákat, de "the most is yet to come" :P

clownfish 2009.10.09. 13:18:10

wow:

edition.cnn.com/2009/TECH/space/10/08/probe.moon.crash/index.html

bf, kijött az új sp! ugyan nem olyan fergeteges (mint amúgy az egész évad), de worth watching

sesq 2009.10.09. 16:57:45

@BF79: whiskey tango foxtrot!

ugyanakkor:

America is Now the Most Admired Country Globally

United States Experiences Biggest Improvement in Reputation Among 50 Countries Measured

NEW YORK – October 5, 2009 – Brand America is now ranked #1 by global citizens, according to the GfK Roper Public Affairs & Media, a division of GfK Custom Research North America. Results from the 2009 Anholt-GfK Roper Nation Brands Index(NBI), which measures the global image of 50 countries, show the United States taking the top spot as the country with the best overall brand, up from seventh last year.

"What’s really remarkable is that in all my years studying national reputation, I have never seen any country experience such a dramatic change in its standing as we see for the United States in 2009,” explains Simon Anholt, NBI founder and an independent advisor to over a dozen national governments around the world.
www.gfkamerica.com/newsroom/current_pr/index.en.html

ezert nem jar nobel, de azert tenyleg valtozott a vilag miota o az elnok.

Link Elek 2009.10.09. 17:49:48

nobel:
azert kapta, mert nem a trambulinrol pisil bele a medencebe, mint bush.

amerika barmit rakenyszerit/rabeszel/... a fejlett vilagra. bush pl. eleg primitiv modon csinalta, de EU kovette afghanistanba, majd irakba is.
obama sokkal intelligensebben intezi az ugyeket, de ne legyen senkinek sem illuzioja, ha a klimavaltozasi torveny bukik a szenatusban, akkor koppenhagaban a egy szepen hangzo, de gyakorlatilag ures egyezmeny lesz csak elfogadva.

mas

Obama is clearly mindful of the costs already incurred in Afghanistan, following the hundreds of billions already consumed in Iraq. In this context, he used the roughly $1 billion-per-1,000-troops estimate, which was described by a White House official as “just short” of $1 billion per 1,000 troops.
dyn.politico.com/printstory.cfm?uuid=2C67348D-18FE-70B2-A84E836D54065BD1

amerika haboruzik: 1mill$/katona/ev
hat nem mondanam, hogy penzugyileg hatekony

sesq 2009.10.09. 19:09:02

“Very few leaders if at all were able to change the mood of the entire world in such a short while with such a profound impact. You provided the entire humanity with fresh hope, with intellectual determination, and a feeling that there is a lord in heaven and believers on earth.” Mr. Peres, who won the peace prize with Yitzhak Rabin and Yasir Arafat in 1994 following the Oslo Accords, added: “Under your leadership, peace became a real and original agenda. And from Jerusalem, I am sure all the bells of engagement and understanding will ring again. You gave us a license to dream and act in a noble direction.”

thelede.blogs.nytimes.com/2009/10/09/world-reaction-to-a-nobel-surprise/

BF79 2009.10.13. 00:01:12

"whiskey tango foxtrot!"

:)

"ezert nem jar nobel, de azert tenyleg valtozott a vilag miota o az elnok."

Ez kétségtelen. Egyébként, ha Irakból ki tud úgy vonulni, hogy nem lesz belőle káosz, ha Afganisztánt megnyerik és normál állapotok lesznek, ha a klímaegyezmény átmegy és be is tartják, akkor meg is érdemli. Ez legalább két ciklus. Ha sikerül, és a végén kapja, az OK.

"azert kapta, mert nem a trambulinrol pisil bele a medencebe, mint bush"

:)

"bf, kijött az új sp!"

OK, de hol nézhető?

Link Elek 2009.10.13. 06:51:27

iraq szerintem mar teljesen rendben van. a fo ok, hogy a iraq-i fegyveres erok letszama (katonasag/rendorseg/falvakat, varosi negyedeket felugyelo miliciak) 662e fo.720e fore van elkulonitve penzkeret a koltsegvetesukben. van/marad eleg amerikai kikepzo, hogy felnoveljek erre a szintre.
a nagysagrendileg 600e fot 2007-t kornyeken erte el, a fo ok a sunni avakenig 100e embere volt, meg a hasonlo szamu siita milicista.

a katonai almoskonyvek azt irjak, hogy haboru utan 1000 civilre kell 25 megbizhato fegyveres, es akkor bizonyosan nyugalom lesz. ennyi fegyveresbol mar mindenhova jut, ahol problema _lehet_
31millios iraq-i lakosaggal szamolva ez 775e, ez a tartosan ottmarado 50e amerikaivan megvan:)

afghanistan sokkal bonyolultabb. a teljes katonasag 90e fo. rendkivul lassan novelheto, mert a lakossag ~70%-a irastudatlan, a koran-on es a máktermesztesen kivul gyakorlatilag semmirol sem tud semmit.
a 28millios lakossaghoz kene 700e fegyveres. a _kozeleben_ sincsen ennek. vagyis szerintem teljesen tokmind1, hogy 10e/40e/80e amerikai katona erkezik. keptelenek lesznek stabilizalni az orszagot.
az al-quaida-t legyozhetik, de a talibant es azokat, aki egyszeruen utaljak, hogy idegen katonak vannak az orszagukban nem. ami kivulrol nezve azt jelenti, hogy folyamatosan lesznek amerikaiak elleni merenyletek. csak a sajto propagandistainak dontese, hogy minek nevezik ezt. terroristaknak, akik veszelyt jelentenek a modern vilagra, vagy felkeloknek, akik el akarjak zavarni az idegeneket.

Link Elek 2009.10.13. 22:02:32

a republikanusok meg mindig a sotet kozepkorban elnek.
azt hiszik, hogy a hulye hiedelmeik fontosabbak a tudomanyos vizsgalatok eredmenyeinel

A controversial e-mail message buried by the Bush administration because of its conclusions on global warming surfaced Tuesday, nearly two years after it was first sent to the White House and never opened.

The e-mail and the 28-page document attached to it, released Tuesday by the Environmental Protection Agency, show that back in December of 2007 the agency concluded that six gases linked to global warming pose dangers to public welfare, and wanted to take steps to regulate their release from automobiles and the burning of gasoline.

The document specifically cites global warming's effects on air quality, agriculture, forestry, water resources and coastal areas as endangering public welfare.

That finding was rejected by the Bush White House, which strongly opposed using the Clean Air Act to address climate change and stalled on producing a so-called "endangerment finding" that had been ordered by the Supreme Court in 2007.

As a result, the Dec. 5 e-mail sent by the agency to Susan Dudley, who headed the regulatory division at the Office of Management and Budget was never opened, according to Jason Burnett, the former EPA official that wrote it.

The Bush administration, and then EPA administrator Stephen Johnson, also refused to release the document, which is labeled "deliberative, do not distribute" to Democratic lawmakers. The White House instead allowed three senators to review it last summer, when excerpts were released.

The Obama administration in April made a similar determination, but also concluded that greenhouse gases endanger public health. The EPA is currently drafting the first greenhouse gas standards for automobiles, and recently signaled it would attempt to reduce climate-altering pollution from refineries, factories and other large industrial sources.

In response, the U.S. Chamber of Commerce and Republican lawmakers have criticized the EPA's reasoning and called for a more thorough vetting of the science. An internal review by a dozen federal agencies released in May also raised questions about the EPA's conclusion, saying the agency could have been more balanced and raising questions about the difficulty in linking global warming to health effects.

Adora Andy, a spokeswoman for EPA administrator Lisa Jackson, said Tuesday that the science in 2007 was as clear as it is today.

"The conclusions reached then by the EPA scientists should have been made public and should have been considered," she said.
news.yahoo.com/s/ap/20091013/ap_on_go_ca_st_pe/us_bush_global_warming

BF79 2009.10.14. 00:41:42

Clown, a Dead Celebrities részben ismerős valaki 16:50-nél?

Link Elek 2009.10.14. 07:02:16

snowe megszavazta a baucus verziot:)

szerintem a torveny legfontosabb eleme a jelentos medicare megakaritas, ami talan fenntarthatova teszi az amerikai eu rendszert az oregedo tarsadalom ellenere is.

ha jol ertem, akkor a repek tudjak, hogy ugyis lesz reform mert szukseges. de a demek a tamogatasuk nelkul is meg tudjak csinalni, vagyis nem tennek bele amit a repek fontosnak tartanak. ez a tuzijatek arra szolgalhat, hogy a valasztok kenyszeritsek ki az egyuttukodest.

Link Elek 2009.10.14. 15:50:29

glen beck altal utalt emberek. emlitesszammal.

Van Jones: 267
Valerie Jarrett: 52
Mark Lloyd: 50
Bill Ayers: 46
John Holdren: 43
Jeremiah Wright: 42
Mahmoud Ahmadinejad: 41
Osama Bin Laden: 40
Kim Jong-Il: 7
Mullah Omar: 2
Najibullah Zazi: 0

jones,jarrett,Lloyd,Holdren,Wright mint afrikai-amerikaiak.
na kinek vannak a rasszista motivacioi?
www.politico.com/blogs/bensmith/1009/The_war_on_Beck.html

clownfish 2009.10.14. 23:38:29

@BF79: igen, bár a rész annyira nem vicces, mint azt már említettem, de nagyon up to date. Swayze, Fawcett, Pavarotti, Jacko (vagyis kis szőke kislány), Kennedy, mindenki ott van. én nem ismerem ugyan, de ez a Billy Mays a közkedvenc így is.

clownfish 2009.10.14. 23:39:10

ja és kéne új poszt. :P

sesq 2009.10.16. 02:24:33

egy jo sztori:

Barack Obama's Work in Progress

[L]ast March 13, when the incendiary sermons of Obama’s pastor, Jeremiah Wright, blew up all over the cable networks, Obama had spent the entire day and evening in the Senate. That Friday, after enduring a series of tough interviews, Obama informed Axelrod and campaign manager David Plouffe, “I want to do a speech on race.” And he added, “I want to make this speech no later than next Tuesday. I don’t think it can wait.” Axelrod and Plouffe tried to talk him into delaying it: He had a full day of campaigning on Saturday, a film shoot on Sunday, and then another hectic day campaigning in Pennsylvania on Monday. Obama was insistent. On the Saturday-morning campaign conference call, Favreau was told to get to work on a draft immediately. Favreau replied, “I’m not writing this until I talk to him.”

That evening, Saint Patrick’s Day, less than seventy-two hours before the speech would be delivered to a live audience, Favreau was sitting alone in an unfurnished group house in Chicago when the boss called. “I’m going to give you some stream of consciousness,” Obama told him. Then he spoke for about forty-five minutes, laying out his speech’s argumentative construction. Favreau thanked him, hung up, considered the enormity of the task and the looming deadline, and then decided he was “too freaked out by the whole thing” to write and went out with friends instead.
On Sunday morning at seven, the speechwriter took his laptop to a coffee shop and worked there for thirteen hours. Obama received Favreau’s draft at eight that evening and wrote until three in the morning. He hadn’t finished by Monday at 8 a.m., when he set the draft aside to spend the day barnstorming across Pennsylvania. At nine thirty that night, a little more than twelve hours before the speech was to be delivered, Obama returned to his hotel room to do more writing. At two in the morning, the various BlackBerrys of Axelrod, Favreau, Plouffe, and Jarrett sounded with a message from the candidate: Here it is. Favs, feel free to tweak the words. Everyone else, the content here is what I want to say. Axelrod stood in the dark reading the text: “The profound mistake of Reverend Wright’s sermons is not that he spoke about racism in our society. It’s that he spoke as if our society was static; as if no progress has been made.… But what we know—what we have seen—is that America can change. That is the true genius of this nation. What we have already achieved gives us hope—the audacity to hope—for what we can and must achieve tomorrow.”

He e-mailed Obama: This is why you should be president.

www.gq.com/news-politics/politics/200911/barack-obama-writing-books-writer-robert-draper

sesq 2009.10.16. 16:35:54

heh:

Taliban: "If the media “does not stop portraying us as terrorists ... we will blow up offices of journalists and media organisations”.

http://dailytimes.com.pk/default.asp?page=2009\10\16\story_16-10-2009_pg1_5

MakkosMaria 2009.10.17. 17:09:55

Egyszer regrol:
" Link Elek 2009.09.18. 20:10:00
>minden allamban kulon 'policy'
minden allamnak egyedi a szabalyozasa. az allamoknak egyesegesiteni kene, vagy kavar lenne. mindenki DE-bol vasarolna biztositast:)
az obama-mccain egyik vitaban elojott ez. obama akkor sem tamogatta
az igaz, hogy sokat segitene a versenyeztetes, de offshore penzkimentes lenne belole pillanatok alatt, hacsak az allamok valamikepp ezt meg nem elozik. a teljesen szabad piac hamar megtalalja a legjobb penzkereseti lehetoseget (pl szomaliaban a kalozkodas), de a teljes rendszert tekintve ez sok problemat okozhat.
ha ezt meg lehetne elozni, akkor legyen allamhatarokon is ativelo, igazi szabad piac."

Lehet, hogy lesz? Mintha BO fordulna:
"His signal of support for reviewing the industry’s anti-trust exemption put him in league with Democratic leaders in Congress pushing for repeal or revision of the McCarran-Ferguson Act, which was passed in 1945 to keep regulation of insurers in the hands of the states. Legislation has been introduced in both the House and the Senate to partially or completely overturn the law." www.nytimes.com/2009/10/18/us/politics/18address.html?_r=1&hp

Link Elek 2009.10.19. 15:58:56

az torzsi afghan/pak teruleten elok a fremenek, a fuszer pedig az opium, es gyakorlatilag csak ott terem.
kicsit pihent vagyok ma:)

10000tonna olyan opium van valahol, amirol muholdas felmeres bizonyitotta, hogy megtermeltek, de nem jelent meg a kabitoszer kiskereskedoknel. ez a teljes vilag eves fogyasztasanak ketszerese.
valaki jelentos fuszerkeszleteket halmoz fel. haboru lesz :(

Link Elek 2009.10.20. 05:22:54

Look who's working in Kiev

John McCain's campaign manager drew some negative attention (less, perhaps, than deserved) for work he and other aides had done for the essentially pro-Russian, anti-American side in Ukraine, a consulting client.

Newsweek reports today on its new investigative blog that AKPD media, along with an Obama pollster, have gone to work for Julia Tymoshenko, another leading Ukrainian political figure, and suggest the possibilities of a conflict of interest, or that the Ukrainians at least think they're buying influence.

There's a distinction worth making here: Tymoshenko -- who, like many people in the region's politics, acquired vast wealth and regular corruption allegations -- represents a nationalistic, pro-American faction in the country's divided politics.

So while Davis was working for the faction that McCain was openly hostile to, Obama's aides are working with the side whose interests, in a vague sort of way, align with Americans. Still a good story, but a different one.
www.politico.com/blogs/bensmith/1009/Look_whos_working_in_Kiev.html

ez a politikai hakni:)

Link Elek 2009.10.20. 10:36:11

egy kicsit problemasabb, es bonyolultabb az afpak helyzet, mint eddig gondoltam.
en.wikipedia.org/wiki/War_in_North-West_Pakistan

raadasul afghanistan, es nyugat pakisztan egy mesterseges krealmany. a pastuk szamara nem is nagyon kulonbozik szerintem.
en.wikipedia.org/wiki/Durand_Line

a pakisztani kormany(titkosszolgalat) meg trukkozik. egyes pastu torzsekkel haboruzik (pl meshud-ok), masokkal meg kiegyezzik, sot tamogatja, hogy afghanistanban terroristaskodjanak.

projects.nytimes.com/held-by-the-taliban/

Link Elek 2009.10.20. 10:44:37

az "igazi" pakisztan az pubjab, az meg india muzulman reszetol lett mesterseges vonallal elvalasztva.
en.wikipedia.org/wiki/Radcliffe_Line

az indiaiak meg a kinaiak emg a en.wikipedia.org/wiki/McMahon_Line problemai miatt szarakodnak egymassal.

Link Elek 2009.10.20. 10:51:38

The trip confirmed suspicions I had harbored for years as a reporter. The Haqqanis oversaw a sprawling Taliban mini-state in the tribal areas with the de facto acquiescence of the Pakistani military. The Haqqanis were so confident of their control of the area that they took me — a person they considered to be an extraordinarily valuable hostage — on a three-hour drive in broad daylight to shoot a scene for a video outdoors.

Throughout North Waziristan, Taliban policemen patrolled the streets, and Taliban road crews carried out construction projects. The Haqqani network’s commanders and foreign militants freely strolled the bazaars of Miram Shah and other towns. Young Afghan and Pakistani Taliban members revered the foreign fighters, who taught them how to make bombs.

Over the winter, I would come to know the reality the Haqqanis had created. Some nights, commanders and their fighters visited the houses where we were being held. Conversations were dominated by their unwavering belief that the United States was waging a war against Islam.
www.nytimes.com/2009/10/20/world/asia/20hostage.html

Link Elek 2009.10.20. 11:32:03

namegegy elemzes
www.tnr.com/print/article/world/there-middle-way

brutalisan nagy hiba volt, hogy miutan az eszaki szovetseg amerikai/nato segitseggel legyozte a talibant az amerikaiak ottmaradtak.
ha hazamentek volna, akkor tanulsag az lenne, hogy barki aki kibaszik az amerikaiakkal, vagy hatorszagot biztosit amerika ellensegeinek hetek alatt elveszitheti a hatalmat.
igy a 8 ev balfaszkodas teljesen felulirta az eredeti tanulsagot, sot megtanitotta mindenkivel, hogy ha jonnek az amerikai csapatok, mosolyogni kell es nem bantanak. amikor meg hatat forditanak rajuk lehet loni. ugyse tudjak megkulonboztetni a baratot az ellensegtol.

BF79 2009.10.20. 20:20:46

"barki aki kibaszik az amerikaiakkal, vagy hatorszagot biztosit amerika ellensegeinek hetek alatt elveszitheti a hatalmat"

Ebből a mondatból a második fele igaz, az első nem feltétlenül. A kib.szós terroristáknak nincs milyen hatalmat elveszíteni. Ellenük az a sikeres megoldás, hogy nem viselkedik úgy Amerika, hogy tömegek akarjanak bosszút állni. Néhány őrült mindíg lesz, még ha egy ország vezetői szentek is, de az sosem fog tudni olyan támadásokat megszervezni mint 9/11, Madrid, vagy akár Nairobi, London.

BF79 2009.10.20. 20:22:52

clown, gondolom nem meglepetés, hogy nekem bejött Meghan elhíresült fotója :), azt nem értem, hogy ő maga minek reagált, minden hírességet cikiznek, nem kell felvenni.

MakkosMaria 2009.10.20. 21:53:20

wow ANR, you're really focused on AfPak :-)

Link Elek 2009.10.21. 07:16:15

GOP In Same Position In Generic Matchup As In 2008 And 2006
theplumline.whorunsgov.com/republican-party/gop-in-same-position-in-generic-matchup-as-in-2008-and-2006/
If you look at the generic Congressional matchup in the internals of the new Washington Post poll, you’ll see that the Dem advantage over the GOP is virtually identical to what it was heading into the two previous Congressional elections.

Right now, the poll finds that when respondents are asked whether they will vote for a Dem or a GOPer in the 2010 elections, 51% pick the Dem and 39% pick the Republican.

In June of 2008 (the most recent historical data in the WaPo poll), Dems led the generic matchup 52%-37%. And in early November of 2006 the Dem lead was 51%-45%. Today the spread is largely unchanged.

Link Elek 2009.10.22. 06:05:03

hosszu, de krva jo
money.cnn.com/2009/10/21/autos/auto_bailout_rattner.fortune/

az auto task force vezetojenek szemelyes elmenyei. jol megmutatja, hogy mukodik belulrol az obama adminisztracio, raadasul egy ollyan ember szemevel, aki sem elotte sem utana nem kormanyzati ember.

Link Elek 2009.10.22. 09:53:18

Obama favorability

Fav Unfav

All 55 37

South 27 68
Rest of USA 67 24

NE 82 7
Midwest 62 30
West 59 32

Democratic Party favorability

Fav Unfav

All 41 51

South 21 72
NE 62 26
Midwest 44 48
West 44 50

Republican Party favorability

Fav Unfav

All 21 67

South 48 37
NE 6 87
Midwest 10 78
West 12 75

a nagysagrendileg 60millios del kezd teljesen elszakadni amerika tobbi reszetol

Link Elek 2009.10.23. 07:10:07

az amerikai strategiai tervezes kbaszottul el van krva.
pl:
1. pak. akkor ap penzt az usatol "csak ugy" ha amerikat valami baj eri. ha amerika rendben van, akkor nem kapott semmit. vagyis a pak. strategia tervezok szamara alapveto, hogy amerikat valami baj erje. tamogatnak(tak) is olyan csoportokat, akikben megvolt a lehetoseg.

2. amerika hadi kiadasai akkor emelkednek az egekig, ha amerikat valami latvanyos baj eri. vagyis a hadiipari beszallitok erdekeltek ilyen esemenyekben

3. kina/oroszok abban erdekeltek, hogy amig (ujra) jelentos katonai tenyezokke vallnak, addig amerika ne ellenuk keszuljon fel. vagyis erdekeltek abban, hogy amerika folyamatosan haboruzzon a kozel keleten. amibol amerikanak az egvilagon semmi haszna nem lesz.

Link Elek 2009.10.23. 10:45:43

birom nate silverben, hogy olyan latvanyosan birja szemleltetni a dolgokat

www.fivethirtyeight.com/2009/10/public-option-playing-field-in-two.html

clownfish 2009.10.28. 08:19:42

az egyesült államok következő magyarországi nagykövete:

www.neomagazine.com/2008_03_march/2008_03_08_eleni.html

Link Elek 2009.10.28. 08:51:22

nehany napja lusta voltam megirni, hogy miert nagyon jo obamanak, hogy a FOX-ot/Rush-t tamadja (es ezzel erositi), de megirta vki mas:)
whatever.scalzi.com/2009/10/27/what-obamas-doing-with-fox-news/

nekem a lenyeg: a moderalt, kompromisszumkesz repek (snowe), es a hangos idiotak (beck,rush) kozott lehet valasztani. mas konzervativ a hang nem hallatszik. ez a cel. az idiotizmusnak max. 5-10%-os a tamogatottsaga

Link Elek 2009.10.31. 00:45:29

ajaj

www.nytimes.com/aponline/2009/10/30/world/AP-AS-Clinton.html?hp
During an interview with Clinton broadcast live in Pakistan with several prominent female TV anchors, before a predominantly female audience of several hundred, one member of the audience said the Predator attacks amount to ‘’executions without trial’’ for those killed.

Another asked Clinton how she would define terrorism.

‘’Is it the killing of people in drone attacks?’’ she asked. That woman then asked if Clinton considers drone attacks and bombings like the one that killed more than 100 civilians in the city of Peshawar earlier this week to both be acts of terrorism.

‘’No, I do not,’’ Clinton replied.
----------
www.balloon-juice.com/?p=28940

Well, Secretary Clinton might not think small unmanned drones firing missiles into villages is terrorism, but it is pretty damned clear a lot of people in Pakistan would disagree with that assessment.

And I’m pretty damned sure if predator drones were flying over American cities firing missiles into populated areas and killing a bunch of innocents, Secretary Clinton and everyone else in the country would pretty quickly label it terrorism. Hell, if someone mails an unnamed white powder to someone, we freak out for a couple months. Let alone blowing up dozens of people every week.

---------

akarhonnan nezem csak szar nemmegoldasok hangzanak el. sem biden, sem mccrystal terve nem vezet semmi olyanhoz amit utolag eredmenynek lehetne hivni.
most igazan eldol, hogy obama kepes-e megtalalni azt a strategiat, ami kozep/hosszu tavon javit amerika afpak megitelesen.
ha nem sikerul, akkor csak ido kerdese, hogy pakisztanban egy _erossen_ amerika ellenes politikai ero ragadja magahoz a hatalmat.

clownfish 2009.10.31. 23:01:54

@MakkosMaria: epic XD még az indexen is fent volt.

clownfish 2009.10.31. 23:04:03

mno, nem akarsz nekünk beszélni kicsit a közelgő nyc polgármester választásról?
meg ha jól tudom lesznek kormányzóválasztások is. csámcsogjunk kicsit rajtuk!

Link Elek 2009.11.01. 14:56:15

rossz hirem van
www.nytimes.com/2009/11/01/weekinreview/01RUBIN.html

rajottem, hogy egy titkosszolgalat mennyire egyszeruen kepes szektak/nemzetisegek kozotti haborut kirobbantani.
egyszeruen fel kell berelni bergyilkosokat, akik bekes, de az adott csoportban jol ismert, nagyon oda tartozo embereket gyilkolnak meg. meg mindenfele remhireket kell terjeszteni.
egy olyan tarsadalomban, ahol eppen nincs kozbiztonsag. pl iraq, afghanistan ez egyszeruen, a gyilkos szamara kovetkezmenyek nelkul megteheto.
ha valahogy lehetseges lenne leellenorizni, akkor fogadnek kozepes osszegben, hogy az orosz, vagy a kinai titkosszolgalat rendelte meg az iraq-i polgarhaborut.
es ha a taliban ellen kezd sikeresek lenni az amerikaik, akkro fogadni mernek, hogy ott is fel fog elenkulni a tadzsik/uzbeg/pastu/... ellentet.

clownfish 2009.11.01. 21:14:40

virginiában szeretik bobby mcdonnelt, nem fogják lecserélni. ahogy elnézem, nem is ok nélkül. érdemes odafigyelni, hogy a republikánusok közül is van, aki tartja a lépést a demokratákkal a pol. marketingben:

www.bobmcdonnell.com/index.php/site/meet_bob/

new jersey mostani demokrata kormányzója, corzine viszont nem népszerű, állítólag az állam az egyik legkorruptabb az usa-ban. szerintem gop győzelem lesz, még akkor is, ha "too close to call"

www.manlyrash.com/blog/wp-content/uploads/2009/07/obama-corzine.jpg

Link Elek 2009.11.04. 17:29:47

nem is tudtam, hogy nate silver bekerult a 2009-es time 100 legbefolyasosabb embrere koze
www.time.com/time/specials/packages/article/0,28804,1894410_1893209_1893477,00.html

es a cnn-ben magyarazza a tegnapi valasztast
edition.cnn.com/2009/OPINION/11/04/silver.election.analysis.local/index.html

BF79 2009.11.04. 21:00:20

Néhány fontos adat.

Általában a POTUS approval-ja és a kormányzó választások között nincs akkora együttmozgás, mint sokan hiszik.

VA: McDonell végig magabiztosan vezetett, akkor is, amikor Obama elfogadottsága 10-15%-kal magasabban volt, és amióta asüllyedés tendenciája lelassult, éppen akkor távolodott még jobban Deeds-től.

www.pollster.com/polls/va/09-va-gov-ge-mvd.php

www.pollster.com/polls/us/jobapproval-obama.php

NJ: Ez nem azért kisebb csalódás a Demokratáknak, mert, hogy stabil bázisuk lenne, inkább tipikusan leaning D állam, hanem azért, mert úgy tűnt, hogy az utolsó pillanatban sikerült teljesen kiélezetté tenni az állást. Christie végig vezetett tavasszal és nyáron is.

www.pollster.com/polls/nj/09-nj-gov-ge-cvc.php

Sokkal fontosabb lesz a jövő évi Képviselőházi választás, ez nagyjából akkorra esik majd, amikor Obama elfogadottsága vagy 45% alatt lesz, vagy már megjárta azt és nem sokkal van felette. Szoros lesz, könnyen lehet, hogy átbillen a mérleg a Republikánusok oldalára. A Szenátusban pedig megint 60 alatt lesznek.

Ami szintén fontos, hogy Obama árokbetemetős képe gyakorlatilag teljesen eltűnt.

www.pollster.com/blogs/us_obama_gallup_101619.php

R támogatók erre azt mondják majd, hogy soha nem is akarta. D támogatók azt, hogy az agresszív GOP támadások miatt nem sikerült, és különben is ott vannak a R kabinet tagok, soha ennyi nem volt D kormányban stb. Akárhogy is, tény, hogy Obama már biztosan nem fogja tudni ezt elérni ebben a ciklusban, és a következőben is alig van rá esélye.

BF79 2009.11.04. 21:00:51

clownfish, telitalálat, gratulálok.

BF79 2009.11.06. 16:33:41

Na, itt a 10%-os (mindjárt 10,2%) munkanélküliség, amiről beszélt Anr itt 4 hónapja:

feherhazkommentelok.blog.hu/2009/07/20/fogy_a_turelem/fullcommentlist/1#c6537342

Most kezdenek érdekessé válni az események.

clownfish 2009.11.08. 11:25:24

www.youtube.com/watch?v=UW_xrE3dyKQ
220-215 the bill is passed (ha akartok egy kis pelosit a végén)

BF79 2009.11.08. 17:03:44

Mindenesetre bátor srác, bár itthon még bátrabb lenne. A frakciófegyelem megtöréséért még pénzbüntetés is jár :)

"Az Egyesült Államok immár csak két lépésre van az egészségügyi reform megvalósításától - jelentette ki Obama, hiszen a törvényhozási munka a szenátusi igenlő voksolást követően a két ház által elfogadott tervezetek egyeztetésével folytatódik."

El tudjátok magyarázni, mint egy 8 éées gyereknek :) , hogy miért eleve nem ugyanazt a tervezetet fogadje el a Szenátus is?

Link Elek 2009.11.08. 18:52:55

bf
amerika nem magyarorszag:) ott a torvenyalkotok nemcsak elfogadjak a torvenyt, hanem ok alkotjak is meg.

votl 3 kepviselohazi bizittsag. mindegyik elkeszitette a sajat verziojat. ezekbol pelosi a 3 bizottsagi elnok, meg akiket pelosi megkerdezett elkeszitettek a kepviselohazi verziot. ehhez voltak modosito inditvanyok, es ezt szavaztak meg tegnap ejszaka.

parhuzamosan a szenatus 2 bizottsaga is elkeszitette a verziojat. ebbol reid csinalt egy szenatusi verziot, amirol meg nem kezdodott meg a vita. ott is lesznek modosito inditvanyok, es talan 1 honap mulva a szenatus is elfogadja a sajat verziojat.

ekkor majd reid,pelosi, meg akiket bevalaszt a kep haz a targyalok koze (valoszinuleg minden resztvevo dem. lesz) elkeszitik a a vegleges torveny tervezetet.
ez a tervezet visszamegy mindket hazba, es az vagy rabolintanak, vagy modositjak.
ha barmelyik modositotta, akkor a masik haznak ujra el ra kell bolintania.

egy keszul egy bonyolult torveny.
minden bizottsag, aki erintett reszt vesz benne. az egeszsegugy sok mindent erint. egyszerubb esetekben ez az egesz procedura gyorsan vegigfut, es eleve csak 1 bizottsagot erint.

Mo-hoz(es az EU egyeb parlamentaris demokraciaihoz) kepest oriasi kulonbseg, hogy az amerikai torvenyhozas tagjai valodi valasztott kepviselok, akik a sajat valasztoiknak felelnek. ok buktatjak meg oket, vagy szavazzak meg ujra barmit is csinaltak. tehat pelosi es reid _sokkal_ kisebb hatalommal bir, mint a magyar frakciovezetok. viszont _sokkal_ okosabb/kepzetebb a stabjuk, tehat a "soft power"-uk nagysagrendekkel hatekonyabb.
igazi profi "macska nyáj" terelők :)

Link Elek 2009.11.08. 18:53:58

csinaltam uj (vegyes)postot
süti beállítások módosítása