A 2008-es elnökválasztáson a neokonzervatív ideológia végleg leszerepelt. Nem azért, mert hibás döntéseket hozott, és nem azért mert bűncselekményeket követett el, nem is azért mert sokba került és csak károkat okozott. A fő ok az, hogy a neokonzervatívok nem értik miről szól ez az egész, és ezért nem képesek felfogni sem, hogy a velük egyet nem értőknek mi a célja.
A vicces az, hogy még a hazai sajtóban is van olyan cikk, amelynek szerzőjének fogalma sincs arról, hogy miről szól ez az egész, és évek óta leszerepelt megközelítést propagál. Az ő cikkén keresztül fogom bemutatni, hogy mennyire káros, ha egy ideológia minden szempontból a saját korlátain belül reked, ezért már arra sem lesz képes, hogy mások gondolatmenetét kicsit is felfogja.
A kérdéses cikk: Seres Lászó és Tallián Miklós: Kapitulál-e Amerika? című írása.
A szerzők mély elfogultságukról mindjárt az elején tanúbizonyságot tesznek, mivel bár külpolitikai cikkről van szó, mindjárt keményen, de érvek nélkül kritizálni kezdik az új amerikai elnököt, és közben csúsztatnak, illetve fontos információk felett enm éppen elegánsan elsiklanak.
"immár harmadik jelöltjéről, Tom Dachsléről derült ki, hogy kínos adómegkerülési ügye miatt mégsem lehet az adminisztráció tagja."
Nem, két jelöltről derült ki. A harmadik Geithner volt, akiről éppen Obama stábja derítette ki az átvilágítás során, hogy tartozik az adóhivatalnak. Ő most is az adminisztráció - egyik legfontosabb - tagja, miután befizette tartozását. Talán nem véletlen, hogy a szerzők éppen az ő nevét nem említették.
"Aztán egy héttel az „elcsesztem" után visszalépett az immár második kereskedelmiminiszter-jelölt, Judd Gregg szenátor is"
Akit, szinte teljesen példa nélkül, Obama azért is kért fel, hogy több legyen a republikánus tag a kormányban, de ő saját szavait meghazudtolva lépett vissza néhány nappal azután, hogy a feladatot vállalta. Elegáns.
"Mindenki hibázhat, de azért ne veszítsük szem elől, hogy ennyi téves HR-döntésért mit kapna Bush elnök a mainstream balliberális sajtótól."
Régi jobboldali szokás, hogy az "elfogult" sajtót hibáztatják, de vegyük észre: Obama, a hibáival együtt, minden eddiginél jobban a reflektorfényben van, így hibáira és erényeire is jobban rálátunk.
Itt azt hinnénk, hogy végre kezdődik a külpolitikai elemzés, akkor tévedünk. Tovább folytatódik a hangulatkeltés, még két bekezdésen át. Különösen érdekes ez a mondat:
"Obama teljesítette is emez elvárásokat: Amerikában ilyen profi retorikával előadott ilyen döbbenetes ürességgel, ennyi homályos közhellyel még soha nem lehetett választást nyerni."
Ez általános kritika a jobb oldalról, és mi is sokat vitatkoztunk erről tavaly a Fehér Ház blog kommentjei között. Az ilyen kritika megfogalmazói összekeverik a kommunikáció első vonalát a kampány teljes tartalmával. Az Obama-stób valóban profi: tudja jól, hogy egyszerű, lelkesítő, de igaz üzeneteket kell megfogalmazni. De ettől még részletes programot dolgoztak ki, amiről szó esett Obama fél órás kampányfilmjében, a gyűléseken, a vitákon, és teljes hosszábban el lehetett olvasni bárkinek. Pontosabban azoknak, akiket tényleg érdekelt. Akik előre eldöntötték, hogy Obama nem szimpatikus, azok nyilván nem olvasták...
"az új elnök mindeddig semmilyen világos nemzet- és biztonságpolitikai víziót nem vázolt, semmilyen, Amerika világpolitikai szerepéről, felelősségéről szóló vezérlő eszmét nem fejtett ki."
Alapvető tévedés. Obama a kampány során, és azóta is többször beszélt külpolitikai alapelveiről. Elolvasható a Fehér Ház honlapján is.
"Lassan kiderül, hogy nem aktívan formálni, hanem csak megúszni akarja a külpolitikát - ahhoz képest, hogy kétszázmilliárd dollárt kért a kongresszustól háborús kiadásokra."
Nagyon is aktívan formálni kívánja, csak persze nem úgy, ahogy a szerzők azt látni szeretnék. A külpolitika nem azt jelenti, hogy ki az ellenség és két kell megtámadni. De erről részletesen lejjebb.
Itt viszont érdemes kitérni arra, hogy Obama pontosan tudja: nem a külpolitika a legerősebb személyes előnye és nem is ez a legfontosabb feladata. Reagan elnököt gyakran dícsérték azért, mert jól válogatta össze az embereit. Nos, az eddigi jelek alapján Obama is képes volt ezt megvalósítani külpolitikai területen (is), ráadásul úgy, hogy saját korábbi pártbeli elnökjelölt ellenfeleit tette két nagyon fontos pozícióba. Hillary Clinton a SoS, aki férje lévén nagy tekintélynek örvend nemzetközi szinten, és Joe Biden, aki a szenátus legfontosabb külpolitikai tekintélye, és mind alelnök aktív szerepet kap a külpolitikában. Erről nap mint nap olvashatunk. Akkor még nem is beszéltünk Gates megtartásáról, aki neokon oldalról nagyon is megfelelt Bush alatt, de már nem is olyan jó Obama idején.
"Amerika olyan időpontban mozdul el a szabadságpárti elvekre alapozott, katonai erő által támogatott nagyhatalmi pozícióból a multilaterális, „pusztán egyenrangú partner" státus felé"
Ez talán a cikk legsúlyosabb tévedése. Az egyenrangú partner, egyenrangú tárgyalópartner. Az új vezetés, legalábbis eddigi tettei alapján, nem arrogáns módon lenéz mindenkit, hanem aktívan és számítva rá kívánjajbevonni a közös megoldásba. Amerika az elmúlt 8 évben nem ezt tette, hanem sok területen egész egyszerűen leszarta mindenki más véleményét (pl. klímapolitika, Irak), és utána csodálkozott, hogy ez nekik nem tetszik. Nem attól lesz valaki a kemény gyerek a játszótéren, ha időnként kioszt egy tockost, vagy lelöki a nem szimpatikus srácokat a mászókáról, hanem ha az erejét úgy használja fel, hogyí minél kevesebb konfliktus és erőszak legyen, és mindenki tudjon játszani. Attól nem lesz senkinek hosszú távon tekintélye és vezető szerepe, ha állandóan keres valakit, akibe bele tud kötni és fitagtathatja az erejét. Ezzel éppen a gyengeségét mutatja meg.
"amikor az egyre terjedő militáns iszlám globális fenyegetést"
Felelőtlen dolog általánosítani, a szerző itt is szarvashibát követ el. De ha a konkrét eseteket nézzük, akkor megállapítható, hogy az egyes iszlám országokban lényegesen nem nő az agresszió, és rendszerint csak akkor erősödik, ha ezt (főként) nyugatról valami kiprovokálja.
"a feltörekvő kommunista Kína"
A neokonzervatívok számára, sokszor a kommunista az, aki vagy akinek az elődje szerette Lenint vagy Mao-t, pártitkára van, és egy vörös csillag is ott van valahol a falon. De ha Kína valóban az eredeti értelmében vett kommunista ország lenne, éppen akkor jelentene kisebb kihívást, és persze nem is tudna Amerikának 2000 mrd dollárt hitelezni.
"és az arrogáns putyini Oroszország pedig egyre komolyabb regionális kihívást jelent."
Éppen Oroszsország az, amelyik inkább globális szinten okozhat problémát, tekintve, hogy még mindig a második atomhatalom, és fitogtatja is erejét, nemrég az új bombájával. De a külpolitika egyelőre itt is jó irányba mozdult el, ahogy Clinton a reset gombot megnyomta az orosz külügyminiszterrel.
"Ha Amerika - egy meggyőződések nélküli elnökkel az élen - lemond a szabadság és a demokrácia exportjáról, a katonai erővel megtámogatott értékalapú külpolitikáról, akkor kapitulál a közeledő barbárság előtt."
Ez a mondat is rettentő fájó. Van a világon olyan ember, akinek őszinte meggyőződése, hogy éppen a katonai erő az, amivel lehet szabadságot és demokráciát "exportálni", és mindez "értékalapú" külpolitikát jelent. Rettenetes, kifacsart, torz világkép, amelyik nem hajlandó szembesülni a nyilvánvaló bizonyítékokkal. Az erőszak erőszakot szül, ez éppen Irakban láthattuk látványosan.
(Még mindig nem térek magamhoz: " katonai erővel megtámogatott értékalapú külpolitika", mekkora eszeveszett baromság!)
Na de esik szó Irakról is:
"most, hogy Bush elnök megnyerte Obamának az iraki háborút"
Itt megint visszaköszön a harcias hangnem, de még szomorúbb, hogy Bush nyerte meg a háborút, és a szerzők szerint Obama-nak. Ez még viccnek is túl durva. A háborút az ott harcoló katonák nyerték meg, és tették ezt - állítólag - az amerikai és iraki népért. De nem is ez a legnagyobb probléma.
"Az Obama által kezdettől fogva ellenzett sikerrecept, a nagyarányú csapaterősítés meghozta gyümölcsét, a „surge" működik."
Menjünk sorban:
- Eleve nem kellett volna Irakba menni, hazugságokon alapuló, többszázezer ember életébe kerülő, 500 milliárd dollárt felemésztő, alapvetően hibás döntés volt. Obama azon kevesek egyike volt, aki ellenezte ezt a lépést, még a támadás megindítása előtt.
- Obama valóban ellenezte eleinte a "surge"-t, de éppen a fenti gondolatmenet miatt. Később elismerte, hogy katonai szempontból sikeres volt.
- De nevetséges lenne ezért az iraki szerepvállalást sikerként elkönyvelni. A "surge" arra volt jó, hogy Amerika a saját maga által keltett zűrzavart és annak hatásait érdemben, de nem teljesen visszafogja. Miután szándékosan elgázolt egy embert, legalább igyekezett a mentésben résztvenni.
"Csak remélni lehet, hogy nem csupán katonai stratégiáról van szó: a pakisztáni határvidék rohamos iszlámosodására, tálibosodására muszáj lesz politikai választ is adnia."
Ez talán az egyetlen reménykeltő sor az írásban. Mármint a szerzők józan megfontolásait illetően.
"ahhoz, hogy politikai előfeltételek nélkül leüljön tárgyalni Iránnal („keresni fogjuk a nyitás lehetséges útjait"). Miről is? És ha nem sikerül a tárgyalás (mert nem fog)"
A szerzők elfogultságát ez a mondat is jelzi. Nem fog sikerülni a tárgyalás...wishful thinking.
Seresék, és a maradék neokon mag nem érti, hogy végre egy olyan ember került a Fehér Házba, aki nem hiszi azt, hogy a világ fekete és fehér. Nem gondolja azt, hogy vannak a jók és vannak a rosszak. Nem hiszi azt, hogy létezik a "Gonosz Tengelye"*. Nem retteg attól, hogy minden bokorban ott lapul az ellenség, aki azért akarja őt megtámadni, mert ő szabad. Pláne nem dúlja fel a bokrokat, hogy megelőző csapással ő semmisítse meg a vélt vagy valós ellenséget. Nem rohan le országokat katonai agresszióval, a világ nagy részének általános felháborodása ellenére.
A mostani vezetés, és Obama hisz abban, hogy a világon meglévő konfliktusok, vagy ellentétek dilpmoáciai úton megoldhatóak. Úgy, hogy a két fél leül egymással szemben és higgedtan megbeszélik egymással a problémáikat. Az ellenséggel nem úgy bánik, ahogyan az bánt amikor az agressziót elkövette, hanem a jogokat figyelembe véve, bizonyítékok után alkalmazza az igazságszolgáltatást. Úgy gondolja, hogy ha valaki ártani akar, azt általában nem ködös elképzelésekből, és zsigeri gyűlöletből teszi, hanem mert korábban őt is sérelem érte, és az eredeti sérelemmel is kell kezdeni a konfliktus feloldását. Tisztában van azzal, hogy minden megölt apára juthat egy gyerek, aki egy nap felnő és bosszút akar állni, ezért ha nem élet-halál kérdés, nem akar egy apát sem megölni. A támadásokkal szemben határozottan meg szeretné védeni az országot, de "megelőző csapást" és külföldi támadásokat csak sziklaszilárd bizonyítékok esetén alkalmaz, és csak akkor ha erre nincs más mód, és a nemzetközi közösség, pláne a szövetségesei ezzel egyetértenek.
Ezzel a szemlélettel nem kerülünk bele a tökéletes világbékébe, de ha ezt alkalmazzuk, akkor lehet, hogy 2, lehet hogy 10 generációval később a háború fogalma ismeretlen lesz., de legalábbis sokkal ritkább. A lényeg, hogy erre tartsunk, és esélyt adjunk ennek.
Nevetséges előzetes elfogultsággal máris ásni az Obama vezetés külpolitikai stratégiájának sírját. Alig több kint 2 hónap telt el a beiktatás óta, idővel, talán már az év vége felé kapjuk meg az első jeleket, hogy elveik mennyire voltak sikeresek a gyakorlatban. Mert vannak elvek, és van világos cél is, még akkor is, ha a neokonzervatív oldal (illetve annak maradék képviselői) ezt nem ismerik fel, mert kívül esik a látókörükön. Ha Obama sikerrel jár, akkor fontos lépést teszünk meg egy olyan világ felé, amilyet a neokonzervatívok elképzelni sem tudnak. Az ellenfél nem X, Y, hanem a félelem és az erőszak. Ha X és Y maradna az ellenfél, akkor vagy ők nyernek, vagy Amerika, de utána lesz Z és további ellenfelek. A neokonzervatív háborút nem lehet megnyerni és nem lehet elveszteni. Az igazi ellenfél éppen az agresszió és az ellene folytatott kűzdelmet valóban el lehet veszteni és meg lehet nyerni.
*-Hamarosan én magam is ellátogatok a "gonosz" egyik bugyrába (ha kapok vízumot), majd beszámolok.
